Döntött a magyar csodagyerek: ezen az amerikai csúcsegyetemen tanul tovább ősztől

Pénzcentrum2023. május 2. 13:29

Közel sem mindennapi, ha valakiért a világ elit egyetemei versenyeznek egymással, Szepesi Mórnak azonban sikerült ezt elérnie: a Yale, a Princeton, a Columbia, a Wharton, a Brown és a Duke egyetemek közül válogathatott a fiatal diák, aki végül a Yale mellett tette le a voksát.

A Yale Egyetemen tanul tovább a Telex információi szerint Szepesi Mór, a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákja. Ahogyan arról már korábban is írtunk a fiatal zseniért a világ legjobb egyetemei, mint a Princeton, a Columbia, a Duke vagy a Brown versenyeztek. Mórnak a döntését május 1-jéig, azaz tegnapig kellett meghoznia.

A fiú elmondása szerint a döntését végül egy megérzésre alapozta, így döntött a Princeton helyett végül a Yale mellett.

A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár nobeldíjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni

– indokolta döntését Szepesi Mór, hozzátéve, hogy beszélt több jelenlegi diákkal is, akik váltig állították neki, hogy az egyetemi élet is elsőrangú a Yale-en.

Címkék:
tanulás, tanuló, magyar, tanulmány, világ, tanulók,