Idén rengeteg nyelvvizsgázóra számítanak a vizsgaközpontok: sokan halasztottak

Világgazdaság2021. április 12. 08:31

Tavaly 86 ezren próbálkoztak a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével, míg egy átlagos évben 115-120 ezren vizsgáznak - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. Közülük 59 ezren kaptak nyelvvizsga-bizonyítványt, míg egy évvel korábban 124 ezer próbálkozóból 82 ezren vizsgáztak sikeresen. A legtöbben angol, illetve német nyelvből voltak sikeresek. 

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, az Euroexam vizsgaközpont vezetője a Világgazdaságnak elmondta: "Idén a 2017-2018-as évihez hasonló számokat várnak a nyelvtanárok, vagyis 115-120 ezer között lehet a nyelvvizsgázók száma. Jellemzően a vizsgák 60-65 százaléka szokott sikeres lenni."

Hozzátette: a diplomaszerzéshez kapcsolódó nyelvvizsga-követelmény alóli felmentés tavaly csak egyszeri volt, így

idén nem kapják meg diplomájukat a felsőoktatásban tanulók, ha nincs meg a nyelvvizsgájuk.

A pandémia miatt megváltoztak a nyelvtanulási szokások is, a nyilatkozó szakember szerint lényegesen szélesebb kör ismerte meg és fogadta be az online tanulás lehetőségét. A tanulók többsége ugyanakkor kiegészítő lehetőségként tekint erre, elsődleges választásuk továbbra is a személyes oktatás marad. A nyelvtanulók körülbelül 10-15 százaléka választhatja a következő egy-két évben a fizetős nyelvtanulási vagy tanfolyami lehetőségek közül első helyen az online megoldást - vélte Rozgonyi Zoltán.

Címkék:
oktatás, nyelvvizsga, nyelvtanfolyam, nyelvoktatás,