Harmadik napja tart a tanárok tesztelése: sorra zárnak be a magyar iskolák

hvg.hu2020. november 26. 10:15

Bár hivatalos adatok nincsenek, sok iskoláról lehet tudni országszerte, hogy voltak fertőzöttek a tantestületben. Elvileg a fizetésük száz százaléka járna nekik táppénzen, de ennek vannak feltételei. A járványügyi tájékoztató honlapon közzétett adatok szerint rendkívüli szünet 294 óvodás csoportban és 184 óvodában, és 105 általános iskolában volt, az iskolán kívül 521 osztály és 56 intézmény diákjai tanultak. Ez azt jelenti, hogy két nap alatt 48 óvodában és 34 iskolában kellett rendkívüli szünetet bevezetni.

Hétfő óta tart a pedagógusok és szociális dolgozók országos tesztelése, viszont hivatalos adatokra csak az akció lezárása után lehet számítani. Viszont a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tájékoztatása szerint már jól látszik, hogy a legtöbb iskolában jelen van a koronavírus. “A visszajelzésekből azt látjuk, az intézményrendszer meglehetősen átfertőződött, és nem látjuk, hogy kellő súllyal értékelnénk az eredményeket" - mondta a PDSZ-től Nagy Erzsébet a hvg-nek.

A szakszervezethez beérkezett adatok alapján viszont vannak szerencsés iskolák is, ahol nem lett pozitív eredmény. Több budapesti önkormányzat is azt nyilatkozta azonban, hogy a hozzájuk tartozó bölcsődék és óvodák dolgozóit még nem tesztelték, sőt, értesítést sem kaptak arról, mikor kerülnek sorra.

A beszámolók szerint a legtöbben vállalták a tesztet, ahol viszont nem, ott komoly problémát jelentett a táppénz kérdése: a szakszervezet szerint sokan nem is tudják, hogy munkahelyi fertőzés esetén a százszázalékos táppénzre lenne jogosultak, de akik tudják, azok sem lehetnek benne biztosak, hogy megkapják. Ehhez egy pozitív PCR-teszt szükséges, az iskolákban viszont antigén tesztekkel szűrnek. Ha meg is van a teszteredmény, akkor is be kell bizonyítani, hogy munkahelyi fertőzésről van szó. A munkáltatónak jegyzőkönyvet kell készítenie arról, hogy elfogadja a munkahelyi megbetegedés tényét.

Címkék:
iskola, tanár, teszt, tömeg, bezárás, tesztelés, pedagógusok demokratikus szakszervezete, pedagógusok szakszervezete,