Itt a hivatalos bejelentés: eddig tart majd a 2019/2020-as tanév

Pénzcentrum2020. április 2. 14:04

Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította a tanévet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.

A minisztérium közleményében rögzítette: nem lesz hosszabb a tanév, nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek.

A tárca tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere a veszélyhelyzetre való tekintettel úgy határozott, hogy a minősítéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásokat a 2020/2021-es tanévre halasztják, az Oktatási Hivatal valamennyi érintett pedagógust közvetlenül értesíti majd az átütemezésről.

A halasztás érinti a gyakornokok májusban esedékes minősítését is, melyre ugyancsak ősszel kerül sor, így semmiféle joghátrányuk nem keletkezik - jelezték.

Címkék:
hrcentrum, iskola, oktatás, tanév, emmi, digitális tanrend,