Itt a legfrissebb lista: ezek jelenleg Magyarország legjobb középiskolái

Biró Attila2019. október 8. 11:01

Friss elemzés listázza Magyarország legjobb középiskoláit, a diákok elmúlt 5 évi érettségi és kompetenciafelmérési eredményei alapján. Ezek szerint az élen nincs változás, továbbra is a veszprémi Lovassy László Gimnázium 4 évfolyamos képzése viszi ez első helyet, amit két budapesti elitgimnázium követ. Érdekesség, hogy a legjobb 10 intézmény között 4 vidéki iskola 5 képzése is szerepel.

Élesedett Magyarország legfrissebb középiskolai rangsora, aminek alapján a veszprémi Lovassy László Gimnázium 4 évfolyamos képzése vitte a prímet, amit a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium 6 évfolyamos, illetve a Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium szintén 6 évfolyamos képzése követett - derült ki a legjobbiskola.hu elemzéséből, aminek során 5 év érettségi és kompetenciafelmérési eredményeit átlagolták.

Mindennek fényében komoly meglepetés, hogy az ország 10 legjobb gimnáziumi képzései között összesen 5 vidéki intézmény képzése is szerepel, ráadásul tartósan jó eredményekkel. Kifejezetten érdekes azt is megjegyezni, hogy a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium és a Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium két képzésével is fel tudott kerülni a legjobb 10 közé, ami arra enged következtetni, hogy a sokszor korai kiválasztással vádolt 6, illetve 8 évfolyamos osztályok mellett bizony a négy évfolyamos gimnáziumok is simán labdába tudnak rúgni. 

Ezzel együtt azért kitűnik, hogy a top 10-ben hat darab 6 évfolyamos képzés szerepel, amire 3 négy évfolyamos jut, de ami még meglepőbb, hogy csak egyetlen 8 évfolyamos.

Loading...

A képzési forma nem minden

Az összesített listából azért az látszik, hogy a 6, illetve 8 osztályos gimnáziumok a legjobb iskolák 10-es listájából 70 százalékot kihasítanak maguknak. Ez persze nem véletlen, hiszen ha jobban belegondolunk, ezek az intézmények válogathatnak leghamarabb a tehetséges fiatalok közül, amiért egyébként sokszor kritizálják ezeket az iskolákat "lefölöző" tevékenységük miatt. Erről a kiválasztásról mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója, hogy

... a hatosztályos gimnáziumok elszívják a tehetséges gyerekek egy részét, és kiemelkedő képességű tanulókkal nyilván könnyebb kiemelkedő eredményeket elérni.

Mindez ahogy látjuk nagy átlagban bár igaz, azért a négy évfolyamos képzéseknek sem kell szégyenkezniük. Hiszen ahol az oktatás színvonala magas, a diákok ugyanúgy képesek jó eredményeket elérni. Nem minden tehát a korai kiválasztás, és ezt fontos tudatosítani a szülőkben is.

Azt fontos leszögezni, hogy nem jó minden gyereknek ugyanaz az iskola, ez ennél egy jóval összetettebb dolog. Nincs tehát olyan, hogy akkor ezek a jó iskolák, és akkor elsősorban ide meg oda kell a gyereket beíratni, hiszen máshol nem kaphatnak jó képzést. Ehelyett inkább az legyen a cél, hogy a diákok és a szüleik együtt megtalálják azt az intézményt, amit a gyerek szeretni fog, és ahol kiteljesedhet

- mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója.

Mindenhol vannak bajok

A Pénzcentrumon két éve futó, jeles gimnáziumok igazgatóival készített interjúsorozatunkból többek között kiviláglik az is, hogy bár az elitiskolák magabiztosan tartják kiemelkedő eredményeiket akár évtizedek távlatában is, azért a gondok ezeket az iskolákat sem kerülik el. Az intézményvezetők szerepéről, illetve a magyar tanárok bérezéséről Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója például azt emelte ki lapunknak adott interjújában, hogy

Az oktatáspolitikában a mi mozgásterünk nagyon leszűkült. Egy intézményvezető gyakorlatilag valamikor egy önálló jogi személyiségű intézmény fejeként a munkáltatói jogkör birtokosa volt, és egy költségvetés felett rendelkezett. Most ilyen nincs, vagy szimbolikus. Az én olvasatomban ez egy nagyon rossz irány, ráadásul ez a bérezés, ami a pedagógusok utánpótlásának a blokkolását jelentette, öngyilkosság.

Hasonlóan vélekedett az intézményműködés elbürokratizálódásáról Porogi András is, aki szerint

... a jog jóval nagyobb szerepet kap az iskola életében, mint 25 évvel ezelőtt. Az én munkaidőmnek egyre nagyobb részét tölti ki az, hogy a jogszerű működést tudjam biztosítani, amiből az is következik, hogy egyre kisebb részét tudom arra fordítani, hogy az iskolát szakmailag megfelelően tudjam irányítani... Szerintem a nevelésnek kellene, hogy legyen olyan territóriuma, ami elsősorban nem jogi alapon működik, hanem pedagógia alapon, azt gondolom, ez utóbbi egyre szűkebb és egyre nehezebben jut érvényre. 

Ezen felül érdemes azt is megjegyezni, hogy a legjobb iskolákban bizony a diákok összetétele is teljesen más, mint az ezektől "elmaradó" intézményekben. Ez pedig magával vonja azt a nehézséget is, hogy a jobb képességű gyerekekkel a tanároknak is sokkal több dolguk van:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

a nagyon jókat is rengeteg energia felkészíteni például egy versenyre. Hiszen velük személyre szabottan kell foglalkozni, mert halálosan unják ugye azt, amit egy átlagos gyerek nem un, vagy kifejezetten igényel. De persze az éremnek ott a másik oldala is, sokan nagy árat fizetnek ezért a "zseniségért"

- mondta el a Pénzcentrumnak Gadóné Kézdy Edit. Ezzel együtt érdemes azt is megjegyezni, hogy a nehézségek ellenére a legtöbb iskolaigazgató optimistán tekint a jövő felé, és iskolájukat egyfajta szigetként látva igyekszik a lehető legjobb feltételek megteremtésére a tanulók számára, amit a tanulmányi eredmények évről-évre alá is támasztanak.

Nem csak gimnáziumokból áll a világ

A legjobbiskola.hu elemzéséből kiderült az is, hogy a gimnáziumok mellett, melyek a legjobb szakközépiskolák az országban. Ezek alapján az adatok alapján egyértelműen Győr vitte a pálmát. Első helyen ugyanis a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája végzett, míg második helyen a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája futott be, és ha mindez nem lenne elég, akkor a dobogó harmadik fokára is egy győri intézmény, nevezetesen a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzett.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a 10 legjobb szakközépiskolából 5 győri, és csak egyetlen budapesti intézmény szerel a legjobbak között, a másik négy szintén vidéki iskola. 

A rangsor csak egy dolog

A rangsorok egyfelől fontosak, hiszen általuk összehasonlíthatóvá válnak az intézmények. Koránt sem szabad azonban csak ezekből kiindulni, ugyanis egy-egy számadat vagy helyezés egyáltalán nem biztos, hogy képes megmutatni azt, milyen valójában egy oktatási intézmény. Az általános hangulat, a diákok jól léte, a tanári kar összetartása mind olyan tényezők, amik statisztikailag kevéssé mérhető dolgok. 

Erre rávilágít egyébként a listát készítők megjegyzése is az elemzéssel kapcsolatban, akik kifejezetten hangsúlyozzák, hogy 

a legjobb középiskolák versengése rendkívül szoros. Az első és a huszadik helyezett intézmény eredménye között mindössze 1,7 százalékos eltérés mutatkozik, de még a rangsor 100. helyezettje is csak 10 százalékkal van elmaradva a legjobbtól.

Nem mellesleg - teszik hozzá, még a századik helyezett középiskola is magasan az országos átlag felett teljesít. Az összesített rangsort, amin összesen 984 intézmény 1 645 képzési formája szerepel ezen a linken lehet böngészni.

(Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka)

Címkék:
hrcentrum, pénzcentrum.hu, oktatás, interjúsorozat, egyházi iskolák,