Teljesen elfogyhatnak a tanárok: luxus lesz az állami oktatás?

Pénzcentrum2019. szeptember 2. 09:29

10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek luxusa lesz az állami oktatás - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az eduline.hu-nak. A jelenlegi 150 ezer pedagógusból 60 ezer nyugdíjba megy a következő 10 éven belül.

Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint 15 ezer elsőéves hallgatóból csupán ötezren jelentkeztek munkára, minősítő vizsgára pedig mindössze 2800-an, eközben évente átlagosan 4500-5000 pedagógusra lenne szükség. Egy pedagógus ma mindeközben kevesebbet keres, mint egy szakmunkás végzettséggel rendelkező.

A tényleges hiányt nem lehet pontosan megmondani, azt ugyanis semmilyen statisztika nem tudja pontosan alátámasztani, a becsült szám viszont akár 20 ezer körüli is lehet. Az új rendszer ráadásul csak megnehezíti a helyzetet. Totyik Tamás ezzel kapcsolatban azt mondta:

Ha veszünk egy 30 fős tantestületet, az azt jelenti, hogy fejenként 4 órát el lehet takarni, 4x30 az 120, ami pedig 5 pedagógus óraszámát teszi ki. Tehát máris nem hiányzik 5 pedagógus a rendszerből. Ez egy játék a számokkal

Ugyanakkor a nagy munkaerőhiány egyáltalán nem meglepő, hiszen a heti 65 órás lehetrheltség mellé nettó 132 ezer forint jár, miközben hatórás munkáért eladóként nettó 280 ezer forintot is meg lehet keresni.

Címkék:
hrcentrum, iskola, tanár, szakember, szakemberhiány, fizetések,