Egyre több magyar idős kerül kilátástalan helyzetbe: felzabálta az infláció a nyugdíjemelést

Pénzcentrum2023. május 8. 09:30

A 27 százalékos nyugdíjasinfláció nem csak a januári emelést, de még a 13. havi nyugdíjat is egy pillanat alatt semmisítette meg.

Semmilyen választ nem kapott a kormánytól eddig Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke - erről ő maga beszélt a Népszavának. Mint Juhász elmondta: április közepén sürgető levelet küldött Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek, amelyben újra kifejtette, hogy azonnali emelésre van szükség, ugyanis a 27%-os, nyugdíjasokat érintő infláció szabályosan eltüntette nem csak a januári nyugdíjemelést, de a 13. havi juttatást is - előre.

A NYUSZET szerint minimum 5 százalékos, visszamenőleges, évközi nyugdíjemelésre van szükség. Az emelés mértéke az éves inflációtól függ: a kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, és ehhez is igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben az elemzők már úgy számolnak, hogy a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészét tekintve.

Juhász László felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjasokat az infláció sokkal durvábban érinti, mint a munkaerőpiacon aktív magyarokat: az idősek, főleg az alacsony nyugdíjból élők, pénzük nagyobb részét a bőven az átlagos infláció fölött emelkedő élelmiszerekre, gyógyszerekre költik.

Címkék:
nyugdíjas, nyugdíjemelés, infláció, magyar, emelés, 13. havi nyugdíj, nyugdíjasok, nyugdíjak, nyuszet, inflációs adat, infláció mértéke,