Megszólalt az államtitkár: ebben a formában üti majd pluszpénz a magyar nyugdíjasok markát

Pénzcentrum2022. július 3. 11:03

Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg - tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t vasárnap.

A nyugdíjasok júliusban már a 3,9 százalékkal emelt összegben kapják a havi ellátásukat, és ezzel egy időben megkapják a január-júniusi, tehát 6 havi nyugdíjuk, illetve a 13. havi nyugdíjuk 3,9 százalékos különbözetét is, vagyis a címzettek összesen nyolc havi nyugdíj után kapják meg a növelést - összegezte az államtitkár. Aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én kerül az összeg a bankszámlájára, aki postai úton kapja, annak a szokásos naptári napon viszi a postás.

A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy gondoskodjék az idősek ellátásának értékállóságáról. Ahogyan azt is szem előtt tartjuk, hogy a nyugdíjasoknak is részesülniük kell a kedvező gazdasági eredményekből, a nehezebb helyzetekben pedig kiemelt védelmet kell kapniuk - hangsúlyozta Tállai András.

Emlékeztetett, hogy minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak. Idén 5 százalékos volt ez az emelés, de - tekintettel a nemzetközi energiaválságra és az elhúzódó háborúsválságra - ennél magasabb emelésre van szükség, és ezt az érintetteknek sokkal hamarabb kell megkapniuk, mint ahogy a nyugdíjtörvény előírja - szögezte le Tállai András. 

A nyugdíjtörvény szerint, ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, vagyis a januári emelésnél, akkor novemberben kell, hogy folyósítsa az állam az érintetteknek a januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. Ám a kormány, ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak - tette hozzá.
   

Címkék:
pénz, kormány, nyugdíjemelés, infláció, idősek, nyugdíjtörvény, tállai,