Novemberben újabb nyugdíjemelés kellhet: durván megdrágult az idős magyarok élete

Pénzcentrum2022. április 28. 13:28

A júliusi mellett még szükség lehet egy novemberi nyugdíjemelésre is Farkas András nyugdíjszakértő szerint. Mint kifejtette, a nyugdíjasok fogyasztói kosarát kitevő termékek jó része az inflációt is meghaladóan drágult. Úgy kalkulált, ősszel még 3-4 százalékkal kellhet megtoldani a nyugdíjakat.

A mai Kormányinfón bejelentették, hogy 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július 1-jétől, az ezt megelőző 6 hónapra járó 3,9 százalékos emelést pedig egyben kifizeti a kormány. Ennek kapcsán Farkas András nyugdíjszakértő a blogján emlékeztet, hogy a Pénzügyminisztérium jelenleg 8,9 százalékos inflációt prognosztizál, de az ukrajnai háború miatt továbbra is nagy a bizonytalanság. Az MNB elnöke szerint az általuk becsült 7,5 -9,8% inflációs sáv felső harmadába esik majd az idei éves infláció mértéke, vagyis 9% fölé várja az inflációt. Viszont az IMF legutóbbi előrejelzése szerint az éves infláció 10,3%-os lehet.

A szakember kifejtette, a nyugdíjasok által a mindennapokban érzékelt áremelkedés ennél is sokkal magasabb:

Hiszen a fogyasztói kosaruk közel egyharmadát kitevő élelmiszerek ára átlagosan 13 százalékkal nőtt márciusban, áprilisban ez az inflációs adat 15% körül lesz várható, nem is beszélve egyes élelmiszerek árának 30 százalék körüli emelkedéséről (például a margarin ára 33,6, a kenyéré 27,9, a sajté 21,8, a baromfihúsé 21,4, a tejtermékeké 18,2 százalékkal nőtt 2022. márciusában 2021. márciusához viszonyítva).

Farkas András szerint épp ezért nem lesz elég a júlusi korrekció, novemberben ismét szükségessé válhat a nyugdíjemelés, amelynek mértéke szerinte 3-4 százalékos lehet majd. Úgy kalkulált, hogy a rendkívüli 3,9%-os emelés révén a nyugdíjasok éves szinten 156 milliárd forinttal több pénzt költhetnek el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jelenleg 161 ezer forintos átlagnyugdíjat az emelés 167 300 forintra növeli, vagyis havi szinten 6300 forint, éves szinten 75.600 forint plusz juttatást jelent. Ebből az átlagnyugdíjban részesülő júliusban 6-szor 6300 forintot, azaz 37 800 forintot egyösszegben kap kézhez, miközben a júliusi nyugdíja már az emelt összegben érkezik.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjemelés, drágulás, infláció, emelés, nyugdíjasok, nyugdíjak,