Izgulhatnak a magyar nyugdíjasok: ma derül ki, mennyi pluszpénz áll a házhoz

Pénzcentrum2021. szeptember 8. 08:14

Szerdán közzéteszi a KSH az inflációs adatot, amiből kiszámolható, mennyi pluszpénz érkezik idén novemberben a nyugdíjasokhoz. A hatályos törvények értelmében ugyanis az év első nyolc hónapjának mutatója az alapja a kompenzáció kiszámításának.

Ma kiderül, mennyi pluszpénz érkezik novemberben a nyugdíjasoknak, ugyanis érkezik az inflációs adat a KSH-tól. Ha a tényleges infláció magasabb lesz, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke, akkor kiegészítés érkezik.

Januárban 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amit júniusban 0,6 százalékkal toldott meg az állam, ám a számítások szerint a már végrehajtott évközi kompenzáció sem lesz elég,

a nyugdíjasok fogyasztási kosara szerint számolt áremelkedés az év során biztos felülmúlja a 4 százalékot.

Elemzők szerint mérsékelt lehetett az áremelkedés üteme augusztusban, így – kiindulva abból, hogy január és július között az átlagos nyugdíjas infláció 3,9 százalék volt – lehet, hogy az augusztusival kiegészítve sem haladja meg a 4 százalékot az év eddigi szakaszában mért adat. Ez alapján tehát – figyelembe véve a júniusi első körös kompenzációt – az idősek néhány tizedszázaléknyi emelésre lesznek jogosulttá a törvény alapján - írja az mfor.

Címkék:
nyugdij, ksh, infláció, áremelkedés, nyugdíjasok, nyugdíjkiegészítés,