Blikk • 2021. április 15. 10:15
Ugyanannyi ledolgozott esztendő és hasonló bér mellett is akár másfélszer több nyugdíjat is kaphat, aki idén megy nyugdíjba, mint az, aki a korábbi években tette ezt meg – írta meg a Blikk.
A reálbérek növekedés miatt idén az utóbbi években tapasztalnál jóval nagyobb szorzószámokkal lehet nyugdíjba menni. Ennek következtében ugyannyi ledolgozott esztendő és hasonló bér mellett is akár másfélszer több nyugdíjat is kaphat, aki idén megy nyugdíjba, mint az, aki a korábbi években tette ezt meg – írja a lap.
A nyugdíj kiszámításakor ugyanis ha magas a reálbér emelkedés, akkor a vele kiszámolt nyugdíj is több lesz, mégpedig egyik évről a másikra.
Idén ez az érték 9,7 százalék.
A témával kapcsolatban a lap megszólaltatta Jankovics Györgyit, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökét, aki elmondta, valamelyik évben jobban megy a szekér, a másikban kevésbé. „Előbbi esetén a magasabb bérek után magasabb járulékot fizetnek az emberek, míg egy kisebb kereset után kevesebbet” – magyarázta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem a kompenzáció, hanem a nyugdíjrendszer átalakítása jelentene megoldást, például a nyugdíjplafon bevezetése, azaz, hogy egy bizonyos összegű járulék fölött már ne lehessen többet befizetni. Így a nyugdíjak közötti hatalmas különbségek is megszűnnének
- tette hozzá.