Egyre több magyar veszi kezébe a saját sorsát: így gondoskodnak nyugdíjas éveikről

Pénzcentrum2020. február 19. 19:01

Egyre többen tesznek egyre többet az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas évekért: az ország egyik legnagyobb nyugdíjpénztárához ugyanis tavaly minden korábbinál magasabb összegű egyéni befizetés érkezett, a taglétszám pedig meghaladta a 231 000 főt. 

Egyre tudatosabbak a magyarok az időskori pénzügyi felkészülésben, és egyre többen igyekeznek biztos anyagi alapot teremteni a nyugdíjas évekre az OTP Nyugdíjpénztár 2019-es eredményei alapján. A pénztár tagjai tavaly összesen több mint 17,5 milliárd forintot tettek félre a nyugdíjas éveikre, ami 6,1 százalékos bővülést jelent a 2018-as év 16,5 milliárd forintos eredményéhez képest. Ezzel az egyéni befizetések már több mint 77 százalékot tettek ki a pénztárhoz érkező összes befizetésen belül. Ugyanakkor az egyéni befizetések emelkedése mellett a munkáltatói befizetések visszaestek 2018-hoz képest. 

A tavalyi év során mintegy 24 százalékkal csökkent az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező munkáltatói befizetések összege. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy amíg 2018-ban a munkáltatók több mint 7 milliárd forinttal járultak hozzá munkavállalóik időskori anyagi biztonságához, addig tavaly ez az érték 5,3 milliárdra csökkent. Ezzel az egyéni tagokra még nagyobb felelősség hárul, egyre többen kénytelenek egyedül viselni ezt a terhet 

 - emelte ki a munkáltatói befizetések visszaesése kapcsán Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. "Továbbra is arra ösztönözzük a munkáltatókat, hogy támogassák dolgozóikat. A gondoskodás több szempontból is kifizetődő. Erősíti a munkatársak elkötelezettségét, lojalitását. Manapság nagyon fontos - mivel egyre nagyobb a verseny a munkavállókért-, hogy a munkáltató megtalálja azokat a valós értékeket, amelyek ösztönző jutalmat jelenthetnek. Másodsorban pedig fontos hangsúlyozni, hogy a munkáltató által fizetett önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjátvállalás után is jár a 20 százalékos adó-visszatérítés a munkavállalónak" - tette hozzá.

Picit erősít a vidék

A nyugdíjcélú öngondoskodás iránti igényt jól mutatja, hogy az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma több mint 12 ezer új belépővel 231 ezer fő fölé emelkedett a 2019-es évben. A vidéki öngondoskodók száma kismértékben, de nőtt év közben, de így is az újonnan öngondoskodók jellemzően Budapest és Pest megyében élnek. A 2019-es év első felében az új belépők 63 százaléka kötött szerződést a fővároson és Pest megyén kívül, a másodikban 65 százalékra emelkedett ez az arány. A főváros és Pest megye után Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legnagyobb számban a fris belépők.

Címkék:
pénz, nyugdij, öngondoskodás, nyugdíjas, magyarok, nyugdíj biztosítás, nyugdíj célú megtakarítás, otp önkéntes nyugdíj,