Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Stadler József

Pénzcentrum2017. január 31. 15:55

Kisnyugdíjasként éli mindennapjait Stadler József, az egykori milliomos vállalkozó. Az hajdani juhász elmondása szerint a nyugdíja annyira kevés, hogy néha napokig nem eszik főtt ételt.

Egy hét múlva áll a bíróság elé Stadler József, az egykori milliomos, akit még 2011-ben százmilliós csalás miatt ítélték el. Időközben pedig újabb eljárás indult ellene 400 milliós adócsalás miatt. Az egykori fényűző életnek azonban ma már nyoma sincsen. Stadler József jelenleg a kevés nyugdíjából él, és egy barátjánál húzza meg magát egy apró szobában.

Nagy szerencse, hogy fűtésre és egyéb rezsire nem kell költenem, mert így az összes pénzemen zöldséget és gyümölcsöt tudok venni. Lehet, hogy valaki mosolyog ezen, de nekem ez jelenti az életet. Van, hogy napokig nem eszem főtt ételt, csak nyers koszton élek

- mondta el a Blikknek Stadler József.

Nincsen egyedül

Stadler József mellett hazánkban bőven akadnak olyan nyugdíjasok, akiknek nagyon be kell osztani a pénzt. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság korábbi adatai szerint Magyarországon a csaknem 2 millió nyugdíjasból 2579-en vannak azok, akiknek havonta 25 -30 ezer forint közötti összegből kell megélnie.

Loading...

Budapesten vannak a legtöbben, összesen 368-an, akik minimális összegű nyugdíjat kapnak. De sokan élnek Pest megyében is rendkívül alacsony nyugdíjjal. A legszegényebb nyugdíjasok közül még kiemelkedően sokan vannak Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. És viszonylag kevesen, összesen 33-an élnek Nógrád megyében azok a nyugdíjasok, akiknek 25-30 ezer forint közötti összegből kell megélnie.

Kinek jár a legkisebb nyugdíj?

Az öregségi nyugdíj legkisebb összegére (a 28 500 forintos nyugdíjminimumra) azok jogosultak, akik legalább 20 év szolgálati időt szereztek, de az általános szabályok szerint a kiszámított nyugdíjuk nem éri el az összeghatárt.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezért akár az is előfordulhat, hogy egy-egy nyugdíjas még a 28 500 forintnál is kevesebbet kap. Például, aki 20 évnél kevesebb, de legalább 15 és szolgálati idővel rendelkezik, akkor nála a megállapított résznyugdíj estében nem kell alkalmazni a nyugdíj-minimum szabályt. Vagyis, ha valaki 15 év szolgálati idővel 27 ezer forintos nyugdíjra jogosult, akkor ő ennyit fog kapni, nem emelkedik a nyugdíja a nyugdíjminimum összegére.

Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. Amennyiben ezt nem éri el, akkor az érintettek az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak.

Loading...

Címkék:
nyugdij, nyugdíjminimum,