Kicsit elszámolták: 40 ezer nyugdíjas kéri a pluszpénzt

Pénzcentrum/MTI2015. október 15. 10:55

Korábban 20 ezerrel számolt a kormány, azonban egy friss bejelentés szerint kétszer annyian jelentkeztek a eddig a hadigondozottak körének kibővítése nyomán járó ellátásért. A Pénzcentrum mutatja, hogy lehet igényelni a havi nyugdíj-kiegészítést.

Több mint 40 ezren jelentkeztek eddig a hadigondozottak körének kibővítése nyomán járó ellátásért

- mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kovács Zoltán hozzátette: a járási és a fővárosi kormányhivatalokban benyújtott kérelmek közül mintegy 27 ezret elbíráltak, többen már kapják is az ellátást.

Kicsit elszámolták

Az Országgyűlés júniusban fogadta el azt a változtatást, amely a hadigondozási ellátásra jogosultak körét módosítja. A módosítás indoklásában azt írták: az Országgyűlés e törvénnyel is kifejezi, hogy a nemzet elutasítja azt az 1949-ben meghozott politikai döntést, amely az érintetteket megfosztotta ellátásuktól, nem egy esetben elvéve ezzel a méltó emberi élet lehetőségét az özvegyektől és az árváktól.

Akkor azonban a beterjesztő még úgy számoltak, hogy a lépés mintegy

20 ezer embert érint,

életkorukból fakadóan legtöbbjük nyugdíjas.

Lázár János miniszter, az egyik előterjesztői expozéjában is azt mondta:

a becslések szerint 20 szezer emberről lehet szó, és a törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat. Megjegyezte, pár ezer embert érinthet a javaslat a határon túl.

Kovács Zoltán a Kossuth Rádióban felidézte: a törvénymódosítás szimbolikusan a második világháború befejezésének 70. évfordulóján lépett hatályba. Azt mondta: a magyar államnak komoly adóssága volt azon hadiözvegyek, illetve hadiárvák iránt, akiktől politikai okból - például mert elesett hozzátartozójuk a keleti fronton harcolt - elvették az őket megillető juttatást - mondta az államtitkár, de hozzátette: olyan is volt, aki soha nem is kapta meg.

A jogosultságot elegendő egy papírral igazolni - ismertette. Ez lehet az egykori ellátás megállapításáról vagy megszüntetéséről szóló nyilatkozat, de más olyan hivatalos dokumentum is, amely igazolja, hogy hozzátartozójuk a második világháborúban harcolt. Kovács Zoltán kitért arra is: vannak akiknek semmilyen papírjuk nincs, de például a közterületi emlékműre fel van vésve hozzátartozójuk neve. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a levéltárakban lehet fellelni valamilyen dokumentumot.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A támogatás mértéke - amit a jogosult élete végéig megkap - a hadiárvák esetében a mindenkori minimálnyugdíj 30 százaléka, ez jelenleg 8500 forint. A hadiözvegyeknél az ellátás összege 112 százalék, ami 32 ezer forint.

A támogatás igényelhető

  • a lakóhely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában,
  • külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

Mivel lehet igazolni, hogy jogosultak vagyunk?

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú

  • szolgálati,
  • katonai,
  • kórházi iratokkal
  • hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal),
  • ezek hiányában más hitelt érdemlő módon - például vöröskeresztes papírokkal - kell igazolni.

A járási hivatalban megvizsgálják ezeket a papírokat, és döntenek a jogosultságról.

Loading...

Címkék:
nyugdij, hadiözvegy, hadiárva,