Több mint 45 ezer nyugdíjbiztosítást kötöttek tavaly

Pénzcentrum2015. január 8. 12:02

Egy éve vehetnek igénybe adókedvezményt a nyugdíjbiztosítást kötők. A kedvezmény az első egy évben robbanásszerű elmozdulást nem hozott a piacon, de a tavalyi év tapasztalatai a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint reményt keltőek.

Évi legfeljebb 130 ezer forint összegben vehetnek igénybe adókedvezményt a nyugdíjbiztosítással rendelkezők, mely lehetőség sokak számára tette vonzóvá a hosszútávra szóló nyugdíjbiztosítási termékeket. Az öngondoskodási igény térnyerésének növekedését támasztja alá a GfK Hungária egyik közelmúltbeli felmérése is, amelyből kiderül, hogy a lakosság nagy részének különösen fontos a biztonság, ha megtakarításáról van szó. A 2014. január elseje óta igénybe vehető adójóváírás pedig emellett nem csekély ösztönző erő.

A kutatás szerint a magyarok 65-70 százalékának (korosztályonként eltérően) a megtakarítások terén a legfontosabb a biztonság. Érdekes képet mutat a hosszú távú megtakarításokra vonatkozó válaszok sokszínűsége is. A kutatásból kiderül, hogy a fiatal korosztály jelentős része, a megtakarítással rendelkező 20-29 évesek harmada tesz félre rendszeresen pénzt valamilyen váratlan kiadásra, 12 százalékuk pedig már gyermeke jövőjére is gondol.

A nyugdíjas évekre elsősorban nem ők, hanem a 40-49 évesek takarékoskodnak, viszont körükben a megtakarítással rendelkezők aránya mindössze 22 százalék.

A nyugdíjbiztosítások után járó adóvisszatérítés lehetősége egyelőre újdonság a piacon, hosszabb távon azonban valóban komoly lendületet hozhat. Ehhez ugyanakkor a lakosság oktatása is nélkülözhetetlen, a pénzügyekkel kapcsolatos tájékozottság és jól informáltság jelenleg szinte minden korosztályban igen alacsony szinten van.

A 15-19 évesek mindössze 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy "jól informáltnak" érzi magát a pénzügyekben, a 20-29 éveseknél ez az arány magasabb, mintegy 21 százalékos. Legtöbben a 30-39 évesek között (26 százalék) érzi megfelelőnek pénzügyi tudását, az idősebb korosztályban pedig 20 százalék körüli ez az arány.

Az igények ugyanakkor láthatóan növekedő tendenciát mutatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2014. első háromnegyed évében a biztosítók több mint 45 ezer darab nyugdíjbiztosítási szerződést kötöttek.

A piacon jelenleg 50-féle adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítási szerződés érhető el, az egy szerződésre jutó éves átlagos díj elérte a 212 ezer forintot.

A kedvezménnyel a nyugdíj-előtakarékossági számlához, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárak adókedvezményéhez hasonló kedvezmény társul a nyugdíjbiztosításokhoz is, ez pedig reményeink szerint jelentősen növelni fogja az időskorra történő öngondoskodási hajlandóságot és azon belül a biztosítások szerepét is.Az új kedvezmény bevezetése jelentős lépés, mivel a társadalom széles rétegei számára biztosítja a támogatott öngondoskodás lehetőségét


- hangsúlyozza Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. 

 

Címkék:
nyugdij, nyugdíjbiztosítás, mabisz,