Pénzcentrum • 2026. október 30. 18:44
Becslések szerint mintegy 6,3 milliárd dolláros kárt okozott az a nagyszabású hackertámadás, amely a Binance kriptotőzsdét érte. Bár az eltulajdonított digitális eszközökből eddig körülbelül hárommilliárd dollárnyit sikerült befagyasztani, a vagyon tényleges visszaszerzése hosszadalmas jogi eljárást igényel. A tőzsde ígéretet tett az összes veszteség megtérítésére, miközben a blokkláncelemzők egy észak-koreai csoportot sejtenek az akció hátterében, a hír hatására pedig a bitcoin árfolyama pénteken 78 ezer dollár alá esett - közölte a CNBC.
A befagyasztott kriptovaluták visszaszerzése összetett feladat, mivel maga a zárolás csupán a további utalásokat akadályozza meg. Ari Redbord, a TRM Labs blokkláncelemző cég szakértője szerint a pénz visszajuttatásához a bűnüldöző szerveknek bírósági végzésre vagy lefoglalási határozatra van szükségük. Ebben a helyzetben a stabilcoinok – például a Tether és a Circle által kibocsátott USDT és USDC – számítanak a legkönnyebben visszaszerezhető eszközöknek. Mivel a kibocsátók maguk felügyelik az okosszerződéseket, képesek zárolni, megsemmisíteni, majd újra kibocsátani a tokeneket, így a károsultak visszakaphatják a pénzüket.
A bitcoin és az ether esetében azonban jóval nehezebb a helyzet, mert ezeknek nincs olyan központi kibocsátójuk, amely közvetlenül befagyaszthatná az eszközöket. Eric Jardine, a Chainalysis kutatási vezetője szerint az ilyen típusú kriptovalutákat a nyilvános blokkláncokon kell nyomon követni, és csak akkor lehet közbelépni, amikor az összegek egy együttműködő tőzsdére vagy más centralizált platformra érkeznek. Bár a technikai zárolás gyorsan megtörténhet, a hatóságok, a tőzsdék és a kibocsátók közötti egyeztetések miatt a tényleges kártalanítás hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.
Mind a TRM Labs, mind a Chainalysis nagy valószínűséggel az észak-koreai állami hátterű TraderTraitor hackercsoportnak tulajdonítja a támadást. Az FBI korábban ugyanezt a szervezetet tette felelőssé a Bybit tőzsde ellen 2025 februárjában elkövetett, 1,5 milliárd dolláros lopásért is. Az elemzők szerint a mostani akció előkészületei legalább 36 órával a betörés előtt megkezdődtek, a támadók pedig a Tornado Cash kriptokeverő szolgáltatást használták a tárcáik feltöltésére. Az elkövetők végül tíz különböző blokkláncon keresztül, nagyrészt mindössze húsz perc leforgása alatt vontak ki mintegy 6,36 milliárd dollárnyi digitális eszközt a Binance tárcáiból.
A hatalmas összeg ellenére a támadás jelenleg nem veszélyezteti érdemben a Binance fizetőképességét – vélekedett Sean Farrell, a Fundstrat Global Advisors digitális eszközökért felelős stratégiai vezetője. Mivel nagyjából 3,3 milliárd dollárnyi eszköz maradt zárolatlanul, a tőzsde saját, 1,2 milliárd dolláros kártalanítási alapja (SAFU) a fennmaradó veszteségek mintegy harmadát képes fedezni, a különbözetet pedig a vállalat saját tőkéjéből pótolhatja, feltéve, hogy a befagyasztott stabilcoinok visszakerülnek hozzájuk. A szakértő szerint az esetleges ügyféleszköz-hiány elméletileg rákényszeríthetné a tőzsdét a tartalékai értékesítésére, ami szélesebb körű eladási hullámot indíthatna el a piacon, de jelenleg nem ez a forgatókönyv látszik megvalósulni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az incidens nyomán Chris Perkins, a Franklin Templeton kriptorészlegének vezetője a szigorúbb kiberbiztonsági előírások és a szorosabb kormányzati együttműködés szükségességére hívta fel a figyelmet. A szakember a CNBC-nek nyilatkozva úgy vélte, a bűnözők felelősségre vonásához olyan nemzetközi összefogásra lenne szükség, mint amilyet a G20-országok valósítottak meg a globális pénzügyi válságot követően. Emellett kiemelte a mesterséges intelligencia szerepét is, amely a sebezhetőségek feltárásával és kezelésével hatékonyan támogathatja a védekezést.