MTI • 2025. május 5. 17:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 860,29 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 93 056,72 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: jó hangulat volt a nemzetközi tőzsdéken, így a budapestin is. A BÉT-en az emelkedés főleg az OTP-nek köszönhető: a bankpapír egészen 27 ezer forint közelébe emelkedett, végül 1,6 százalékos emelkedéssel zárt.
Az egyetlen kivétel az emelkedés alól a Mol lett, mert a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az "OPEC+" szombaton arról állapodott meg, hogy júniusban további napi 411 ezer hordóval, már a második egymást követő hónapban növeli az olajtermelését. Az olajtársaság részvényének árfolyama ennek hatására gyengült - jegyezte mg.
A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3004 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 1,6 százalékkal 26 700 forintra erősödött, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,95 százalékkal 1704 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8431,03 ponton zárt hétfőn, ez 112,7 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.