BÉT: emelkedéssel nyithat a tőzsde

MTI2025. március 3. 09:10

Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 839,64 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel 87 146,64 ponton zárt pénteken.  

Varga Zoltán kommentárjában azt írta, hogy a pénteki negatív korrekciót követően mérsékelt emelkedés várható a nyitásban.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama szignifikánsan letörte a tavaly november óta tartó, meredek emelkedő trendet, támasz 23 530 forintnál látható, míg ellenállási szint 24 200 forintnál. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,16 százalékkal 23 790 forintra esett, forgalmuk 20,0 milliárd forintot tett ki.

A Mol szintén az emelkedő trendje alatt zárt pénteken, meghatározó szint 2885 forintnál húzódik, alatta az 50 napos mozgóátlag jelent támaszt 2853 forintnál, míg ellenállás a 30 napos átlag 2913 forintnál. A Mol 66 forinttal, 2,24 százalékkal 2880 forintra csökkent 5,1 milliárd forintos forgalomban.

A Richter viszont továbbra is fontos támaszok felett mozog, mely a 10 500-10 600 forintos tartomány, erős ellenállás 11 ezer forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 780 forintra erősödött, a részvények forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom árfolyamában 1575 forintnál látható rövid távú támasz, alatta 1500 forintnál adódik a következő fontosabb szint, míg 1647 forintnál ellenállás húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,13 százalékkal 1594 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

 

Címkék:
tőzsde, bét, részvényárfolyamok, budapesti értéktőzsde,