Nagyban veszítik el félretett pénzüket a magyarok: nullázódnak a számlák, mi lesz így a családokkal?

Biró Attila2023. december 20. 19:02

Magyarországon még mindig jelentősnek mondható a háztartások megtakarítási lehetőségei a bevételeikhez képest. 2022-ben a vizsgált 29 OECD tagország közül a 10. helyen álltunk ezzel, amivel olyan országokat is vertünk, mint Írország, Dánia vagy Kanada. Üröm az örömben, hogy az elmúlt 10 év prosperáló időszaka után 2021-2022 között brutális zuhanás következett be, nagyon megcsappantak a magyar családok tartaléka. Ennél ráadásul a 2023-as még még borzasztóbb lehetett.

Az OECD országok közül messze a svájciak a legnagyobb megtakarítók. Friss adatok szerint a svájci háztartások átlagos megtakarítási rátája 19 százalék körül mozgott 2022-ben. Ez a szám jóval meghaladja például az Európai Unió 6 százalék körüli átlagát. Csak hogy értsük, a statisztikában feltüntetett háztartási megtakarítási ráta a rendelkezésre álló nettó jövedelem arányában, százalékában kifejezett megtakarítások teljes összegét jelenti.

Azaz a nettó kereset plusz kapott szociális juttatások és a befizetett adók levonása után arányaiban mekkora pénzt tudnak a háztartások félretenni. Érdekesség, hogy a svájci adat tényleg brutálisan kiugrónak számít. Utánuk nincs is olyan ország, ahol csak az átlagos 15 százalékot elérni ez az arányszám. Sorrendben Svájcot Svédország követi 13,29 százalékkal, míg a dobogó harmadik fokán Hollandia áll 12,70 százalékkal. 10 százalék fölötti megtakarítási aránnyal rendelkezik még csökkenő sorrendben Csehország (!), Luxembourg, Franciaország, Németország és Korea.

Loading...

Ahogy látjuk, a V4-ek közül egyedül Csehország az, amelyik ennyire impozáns helyet el tudott érni. Ezzel maga mögé utasítva még Ausztriát is. Rögtön Ausztria után azonban Magyarország következik,

hazánkban ugyanis a háztartások, rendelkezésükre álló jövedelmük átlagosan 8,46 százalékát félretették.

Ez pedig a 2022-es adattal rendelkező OECD országok közül a 10. legjobbnak számít. Ezzel az adattal egyébként magasabb arányszámot értünk el, mint az Euró-övezet, illetve az egész EU-átlag összesen. De országonként ha nézzük, olyan kaliberű gazdag államokat is verünk, mint Írország, Dánia, Kanada vagy éppen Belgium. Hogy arról az Egyesült-Királyságról ne is beszéljünk, ahol a nettó háztartási megtakarítások aránya mindössze 2,02 százalékos a nettó háztartási jövedelemhez képest.

Ahogy tehát látjuk, válságok közepette, és az EU-s viszonylatban nem túl acélos keresetekhez képest is igen spórolós a magyar nép. Hozzánk hasonló számokat körülöttünk csak a csehek és az osztrákok tudnak, miközben olyan EU-s tagállamok, mint Finnország, Szlovákia, Lengyelország, Észország, Portugália, Lettország és Görögország egyenesen mínuszba vannak. Azaz nem hogy megtakarítani, de inkább megtakarításaikat valamilyen szinten felélni kényszerültek a 2022-es évben. Ez a számsor magyarázza egyébként azt is, hogy az EU-s átlag ennyire lent van.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi történt a magyar megtakarításokkal 10 év alatt?

Ahogy láttuk, a 2022-es magyar adat igencsak impozánsnak számított az OECD országok viszonylatában, ezért kíváncsiak voltunk, mi történt a háztartások nettó megtakarítási rátájával 10 éves távlatban.

Loading...

Tíz éves távlatban a számokból jól látszik, hogy 2012-2021 elég prosperáló időszakon ment keresztül a hazai háztartások megtakarítási lehetősége. Egyetlen torpanást csak 2018-2019 között szenvedett el az arányszám, ám a csökkenés ekkor is csupán 0,4 százalékpontos volt, ami után rögtön tovább is tudott emelkedni.

2020-ben azonban valósággal beszakadt háztartások megtakarítási lehetősége, a zuhanás mértéke pedig történelmi mértékű, 4,64 százalékpontos volt.

Sok évnyi pozitív megtakarítási sorozat után, 2022-ben a magyar háztartások visszakerültek valahová 2017 környékére, ahonnan valószínűleg nem lehet majd gyorsan visszamászni. Már csak azért sem, mert a 2023-as év brutális inflációs válságának eredményeként az adatok a 2022-nél nem hogy jobbak, de inkább rosszabbak lesznek 2023-ban. A nagymértékű csökkenés azonban neme egyedi esetként van jelen Magyarországon, ettől Európa szinte összes országa szenvedett 2021-2022 között, és minden bizonnyal ezt fogjuk látni majd 2023-ban is.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címkék:
spórolás, megtakarítás, jövedelem, háztartás, háztartások, megtakarítások,