Ezt rengeteg munkanélküli elhibázza: ha korábban gondolkodtak volna, bőven lenne pénzük erre

Pénzcentrum2023. november 3. 15:34

Bár a magyar munkanélküliségi ráta jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió átlaga és számos ágazatban egyre inkább a munkaerő hiánya jelent gondot, a gyorsan változó, bizonytalan gazdasági környezetben a munkahely váratlan elvesztésére, a váltásra is érdemes időben felkészülni. Jellemzően pénzügyi tartalék képzésével, illetve folyamatos tanulással, önképzéssel.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint idén szeptemberben a (15 és 74 év közötti) munkanélküliek száma 191 ezer volt, ami 3,9 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg - emlékeztetett közleményben az OTP Bank. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tájékoztatása szerint a tagállamok összesített munkanélküliségi rátája ennél jóval magasabb, 5,9 százalékos volt idén augusztusban (a szeptemberi adatok még nem állnak rendelkezésre), tavaly szeptemberben pedig még 6,1 százalékon állt, vagyis valamelyest javult a helyzet.

Bár a magyar gazdaságban egyre több területen inkább a munkaerőhiány okoz problémákat, a KSH szeptemberben közzétett adataiból az is kiderült, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a munkanélküliek több mint egyharmada (36,9 százaléka) legalább egy éve próbált elhelyezkedni. Elsőre komoly feladatnak és megterhelőnek tűnhet egy új állás megszerzése, azonban megfelelő és alapos felkészüléssel leegyszerűsíthetjük a folyamatot.

Fontos, hogy ne essünk pánikba, ha elveszítjük a munkahelyünket

A pénzügyi tartalékok képzése és a befektetés a tanulásba, önképzésbe létfontosságú stratégia arra az esetre, ha valaki váratlanul elveszíti a munkahelyét. „Érdemes alaposan megvizsgálni a pénzügyi helyzetünket, kiszámolni a havi kiadásokat, beleértve a számlákat, bérleti díjat, élelmiszereket és egyéb lényeges dolgokat, mert ez segít megérteni, hogy mennyi ideig tart ki a megtakarításunk. A pénzügyi tartalék létrehozása egyfajta biztonsági hálóként működik, enyhíti a munkanélküliséggel járó pénzügyi feszültséget” – mondja Kmoskó Judit, HR szakértő. A biztosítási konstrukció azoknak az ügyfeleknek kínál megoldást, akik a munka világából átmenetileg kiesve, az álláskeresés időszakában is szeretnék fenntartani korábbi életszínvonalukat.

A folyamatos tanulás kulcsfontosságú. Kmoskó Judit HR szakértő szerint a váratlan munkahelyi fordulatok kezelését szolgáló felkészülésben érdemes meghatározni azokat a területeket, ahol fejleszthetjük a készségeinket. Ne sajnáljuk az időt online tanfolyamokra, workshopokra vagy tanúsítványok megszerzésére, mert ez új lehetőségeket teremt a munkaerőpiacon és megkönnyíti a váltást.

Címkék:
hrcentrum, spórolás, megtakarítás, otp, pénzügyek, ksh, vésztartalék, pénzügyi szolgáltatás, munkanélküliek, spórolási tippek,