Alig van tartaléka a 30 év alatti magyaroknak: iszonyú bajban lehetnek, ha erre most nem készülnek

Pénzcentrum2023. április 6. 13:28

Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni: az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal - derül ki egy friss, 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik.

A kutatás egyik tanulsága, hogy a már iskolába járó diákoknak idejekorán meg kell tanulniuk milyen fontos a megtakarítás. Bármikor adódhat ugyanis olyan helyzet, amikor hirtelen nagyobb kiadással szembesülnek. A takarékoskodáshoz a közeledő húsvéti ünnep jó apropót nyújt, hiszen sok családban ilyenkor a fiatalok a családtagoktól pénzt kaphatnak. Emellett a tanév vége is közeledik, már érdemes tervezni a diákmunkát és az abból származó bevétel sorsát. Az összespórolt pénzből okostelefont, notebookot, vagy esetleg nyaralást, fesztiváljegyet is lehet finanszírozni.

Rosszabb lett az összkép

A K&H ifjúsági indexéhez készült első negyedéves reprezentatív felmérése szerint a 19-29 éves fiatalok mindössze 49 százaléka rendelkezett valamilyen megtakarítással. Tehát a középiskolai éveket már maguk mögött tudó, felsőoktatási intézményben tanuló vagy már állásban lévő fiatalok kevesebb mint felének van tartaléka. Ez jelentős csökkenés a felmérés korábbi negyedévekben született eredményeihez képest, 2021 eleje óta ugyanis 56-60 százalékuknak volt megtakarítása. A csökkenésben szerepet játszhatott, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett árak és emiatt nőttek a fiatalok mindennapi kiadásai.

A közleményben idézett felmérésben negyedévente 300 fő vesz részt. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. Az online adatfelvétel időpontja: 2023. február 13-17. A felmérés a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült.

Címkék:
K&H, spórolás, megtakarítás, pénzügyek, felmérés, anyagi helyzet, vésztartalék, bevétel, fiatalok, tartalék,