Ide tedd a pénzed, ha kaszálni akarsz 2023-ban: itt az elemzők jóslata

Pénzcentrum2023. március 3. 10:03

Kifejezetten erős teljesítménnyel kezdték az évet a vezető részvénypiacok, azonban kérdés, meddig tarthat ki a támogató hangulat. Sok még ugyanis a kockázat; a háború továbbra sem ért véget, és az infláció láttán is korai lenne fellélegezni. Ezért inkább a szelektív stratégia vezethet eredményre idén, alaposan meg kell válogatni a cégeket a befektetőknek.

Nagy lendülettel indult az év

Két hónap telt el és az amerikai Dow Jones index egyelőre 0,8%-os mínuszban van, de a technológiai szektort tömörítő Nasdaq már majdnem 10 százalékot ugrott idén. Hasonló a helyzet Nyugat-Európában is, a német DAX index már több mint 10 százalékkal erősödött, a francia CAC-40 pedig 13 százalékos pluszban van. Már ez is jól mutatja, miről szólhat a 2023-as év: a korábbinál sokkal szelektívebb befektetések vezethetnek eredményre.

Az Aegon Alapkezelő Pénzcentrumnak írt elemzése szerint az alapvetően jó piaci hangulat oka, hogy úgy tűnik, mintha a befektetők elfeledkeztek volna a háborúról és a többi kockázatról. "A világpiaci energiaárak ősz óta tartó meredek zuhanása mérsékelte az európai recessziós kockázatokat, ehhez az enyhe tél is hozzájárult. Ha pedig nincs recesszió, az jó hír a részvénypiacok számára, hiszen a legtöbb vállalat eredménye közvetlen összefüggésben van a fogyasztással" - írják az elemzésben.

Korai lenne megrohanni a részvénypiacot

Persze korai lenne elköteleződni 2023-ra a befektetőknek a részvénypiac felé, hiszen még mindig bőven maradtak kockázatok. Egyrészt a háború nem ért véget, bármikor jöhet az eszkalálódás, ezért nagy a kiszámíthatatlanság. Ez pedig az energiaárakra is hatással lehet, így nem lehet garantálni, hogy a jelenlegi szinten marad a földgáz és az olaj ára.

Jó vételek lehetnek például a nyersanyagokhoz kapcsolt vállalatok, bányatársaságok, olajcégek, mivel úgy tűnik, hogy a nyersanyagpiacon már nem lesz jelentős áresés. Emellett már az első két hónap megmutatta, hogy az energiaválság réme miatt túladott nyugat-európai piacok teljesíthetnek jobban.

További kockázatot jelenthet globálisan az infláció magasan ragadása, illetve ennek eredményeként a fogyasztás további visszaesése. Ez is elsősorban a ciklikus iparágakra lehet hatással, melyek most a gazdaság várható lassulásával vagy visszaesésével kevésbé teljesíthetnek jól

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- vélekednek az alapkezelő szakemberei.

A magyar piacon is jól indult az év

A Budapesti Értéktőzsdén is jó hangulatban indult a 2023-as év, a BUX index már közel 3 százalékkal erősödött. A blue chipek közül súlyát tekintve az OTP emelkedik ki, a részvények az év eleje óta 7,5 százalékkal drágultak. A bank komoly akvizíciókat hajtott végre Szlovéniában és Üzbegisztánban, ez pedig az eredményekben is meg fog jelenni. Az Aegon Alapkezelő elemzői hozzáteszik:

Emellett a magas kamatkörnyezet akár pozitív is lehet a pénzügyi szektor szempontjából, ha a kamatbevételek emelkedését nem ellensúlyozza a hitelportfólió minőségének romlása és a szükséges céltartalékolás.

A Mol ennél is nagyobb mértékben, 15,5 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 16,8 százalékkal erősödött az év eleje óta, elsősorban utóbbi társasággal érdemes óvatosnak lenni. A Richter egyelőre kilóg a sorból, közel 10 százalékos gyengülésben van idén, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a gyógyszercégnek komoly érdekeltségei vannak Oroszországban, ami most fokozza a bizonytalanságot.

Címkék:
befektetés, aegon, otp, alapkezelő, magyar telekom, tőzsde, részvények, mol részvény, mol részvények, amerikai tőzsde, richter gedeon részvény, magyar részvények, budapesti tőzsde,