Bukta a magyar tőzsdén: csak az OTP-nek sikerült talpon maradnia a nagy papírok közül

MTI2022. április 23. 18:05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 176,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, hogy bár a BUX-index 0,21 százalékkal gyengült, még így is jobban teljesített mint a nyugat-európai piacok, ahol például a német DAX-index több mint 2 százalékkal esett. Hozzátette, a nemzetközi befektetői hangulat negatív volt elsősorban az amerikai jegybank elnökének csütörtöki üzenete miatt, amely a korábban vártnál esetleg gyorsabb kamatemelési ciklust jelezhet előre.

Varga Zoltán jelezte, a Molnál folytatódott a csütörtökön elindult negatív korrekció, az OTP azonban továbbra is jól tartotta magát. Az átlagosnál alacsonyabb volt a forgalom a BÉT-en. Az orosz-ukrán háború okozta forgalomemelkedés az elemző szerint megszűnni látszik, csökken a befektetői aktivitás. Amíg nem érkeznek meg a gyorsjelentések addig viszonylag alacsonyabb forgalom várható.

Címkék:
forint, otp, magyar telekom, tőzsde, richter, részvények, bux, bét, forintgyengülés, forintárfolyam, mol részvény, mol részvények, forint gyengülés, forint árfolyam, richter gedeon részvény, otp részvény osztalék, bux index, mol árfolyam,