BUX: a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten

Pénzcentrum2021. április 11. 17:01

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 43 775,41 ponton zárt pénteken, 467,52 ponttal, 1,06 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 35,15 milliárd forint volt a múlt heti 41,19 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában közölte, a húsvétot követő csonka héten lefelé araszolt a BUX-index, amely a hét második felében letörte a 44 ezer pontos támaszt.

A vezető részvényekről megjegyezték: a Mol kedden jelentette be, hogy maximum 35,5 milliárd forint összegű, 10 éves lejáratú kötvényt tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretein belül. Csütörtökön pedig már azt közölte a társaság, hogy az NKP-n belül sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére.

Az összefoglalóban kitérnek arra is, hogy péntek reggel jelentek meg a márciusi inflációs adatok, amelyek szerint a márciusi infláció 3,7 százalék volt, megegyezett a várakozással. A hét történései közül pedig kiemelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentése értelmében Magyarországon elindult a fokozatos lazítás, miután a beoltottak száma átlépte a 2,5 milliót.

További részvény árfolyamok ITT!

Címkék:
otp, mol, magyar telekom, tőzsde, richter, részvények, bux, mol részvény, richter gedeon részvény, bux index,