Azok jártak jól, akik kitartottak a befektetéseik mellett a koronavírus ellenére is

Pénzcentrum2020. július 15. 19:30

Júniusban 1,5 százalékkal-kal, azaz 94 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon emelkedést figyelhettünk meg. Ezzel szemben a magyar börze stagnált a hónap folyamán. A devizapiacon mind a dollárral, mind az euróval szemben gyengült a forint.


A befektetési alapok esetében az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mindössze 0,6 milliárd forintot mutat. A kategóriák többségénél tőkebeáramlást figyelhetünk meg, kiemelkednek a részvényalapok. A tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként a BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 1,5 százalékkal növekedett júniusban. A hónap végén a BAMOSZ tagok mindösszesen 6.214 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A pénzpiaci alapok esetében közel három milliárdos tőkebeáramlást tapasztalhattunk. A hozamoknak és a friss tőkének köszönhetően, mindez 6 százalékos vagyonnövekedést eredményezett.(Nyilvánvalóan ez a kategória méretével is összefüggésben van.)

A kötvényalapoknál ezúttal tőkekiáramlást tapasztalhattuk. ami megközelítette a 9 milliárd forintot. Mindhárom alkategória esetében kiáramlás volt. A rövid futamidejű kötvényalapoknál közel 7,5 Mrd Ft; a hosszú futamidejű kötvényalapoknál mindössze 0,3 milliárd forint. A szabad futamidejű kötvényalapok esetében 1,2 milliárd forint. A hozamoknak köszönhetően a kötvényalapok vagyona így is 0,6 százalékkal tudott növekedni.

A vegyes alapoknál tőkebeáramlás volt, amelynek nagysága csaknem 10,5 milliárd forint. Egyébiránt mindhárom alkategória esetében egyöntetűen tőkebeáramlást láthattunk. A kedvezően alakuló hozamoknak tovább segítették a növekedést, így a vegyes alapok vagyona összeségében 2,8 százalékkal nőtt a hónap során.

A részvényalapoknál tőkebeáramlást figyelhettünk meg (12,6 Mrd), továbbá az árfolyamok erősödésé miatt a hozamok is kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 6,5 százalékkal nőtt. A hónapban tehát mind a tőkebeáramlást, mind a növekedést tekintve a részvényalapok a nyertesek.

A tőkevédett alapok esetében a tőkekivonás mértéke mínusz 5,7 milliárd forint, ami gyakorlatilag három lejárt alap számlájára írható. A vagyon nagysága 5,1 százalékkal lett kevesebb.

Az abszolút hozamú alapok esetében a hónap során tőkebeáramlást láthattunk, aminek nagysága 3,2 milliárd forint. A hozamok tovább gyarapították a vagyont, így a kategória esetében 2,9 százalékos növekedést tapasztalhattunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A származtatott alapok esetében ebben a hónapban 4,3 milliárdnyi tőkekiáramlás volt tapasztalható, ami két lejárt alap megszűnésével magyarázható. A hozamok azonban kedvezően alakultak, így a vagyon mindössze 0,1 százalékkal csökkent.


Az ingatlanalapok esetében három hónap után ismét tőkebeáramlást láthattunk 6,3 milliárdos értékben. A hozamok sem maradtak el, így a tőkeáramlás és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 1,4 százalékkal nőtt.

Az árupiaci alapoknál 1,5 milliárdos tőkebeáramlást figyelhettünk meg, s bár a hozamok nem segítették a növekedést, a vagyonváltozás így is + 1,4 százalékos lett a hónap folyamán.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban jelentősebb tőkekivonás volt tapasztalható (17 mrd), amit a hozamok csak kisebb részben tudtak korrigálni, így a vagyon 2,6 százalékkal csökkent a hónap során.

Címkék:
pénz, befektetés, megtakarítás, bamosz, pénzpiac, devizapiac,