Bejött az élet a csúcsgazdagoknak: nagyot kaszáltak tavaly a brókercégek

Pénzcentrum2020. február 21. 13:01

Közzétette a hazai befektetési vállalkozások legfrissebb számait az MNB: a statisztikából jól kiolvasható, hogy tavaly ugyan csökkent a szektor mérlegfőösszege, a bevételek és az adózott eredmény azonban drasztikus mértékben nőtt.

2018 után tavaly is csökkent a befektetési vállalkozások mérlegfőösszege, a 2019-es adatok szerint 2,5 százalékos mínuszban, 252,2 milliárd forinton állt meg a szolgáltatók összes eszköze. Ezzel a 2007-es csúcshoz képest már közel 11 százalékkal zsugorodott a szektor mérlegfőösszege. A csökkenésben az értékpapírállomány jelentős szűkülése áll, miközben a pénzeszközök állománya új csúcsra, közel 200 milliárd forintra emelkedett.

Ezzel szemben a befektetési szolgáltatási tevékenység bevétele soha nem látott csúcsra, 112,6 milliárd forintra emelkedett a szektorban, ezen belül a kereskedelmi tevékenység bevételei 31,5-ről 80,7 milliárd forintra ugrottak. A megugrást nagyrészt egy technikai hatás okozza, ugyanis a tavalyi negyedik negyedév óta az IFRS-t alkalmazó befektetési vállalkozásoknál a kereskedelmi tevékenység bevételeinek, illetve ráfordításainak számbavétele bruttó módon történik, és nem a korábbi nettó módon.

A bevételek emelkedésével párhuzamosan a ráfordítások is megugrottak, emiatt a befektetési szolgáltatási tevékenység eredménye csak mérsékelten, 3,7 százalékkal növekedett, ezzel 24 milliárd forinton állt meg az eredménymutató. A más szektorokban jellemző erős bérinfláció a szektor 2019-es számain nem látszik, a személyi jellegű költségek nagyjából szinten maradtak. A szektor profitja közel harmadával új csúcsra emelkedett,

a befektetési szolgáltatók tavaly 9,8 milliárd forint profitot értek el.
Címkék:
mnb, befektetés, megtakarítás, hozam, bróker, profit, brókercég, brókercégek, személyi jellegű ráfordítások,