10 érdekesség, amit nem tudtál az új 5 és 2 ezresről

Pénzcentrum2016. november 15. 14:02

2017 március elsejétől kerülnek forgalomban a megújult 5 ezer és 2 ezer forintos bankjegyek. Mutatjuk, mit tudnak az új bankók.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben indított bankjegycsere-programjának következő lépéseként, a 20 ezres és a 10 ezres bankjegyek után, most egyszerre cseréli le az 5 ezer és 2 ezer forintos bankjegyeket. Az új bankókkal a készpénzforgalomban 2017. március 1-től találkozhatunk majd. Ha már alig várod az új bankjegyeket, akkor most megkönnyítjük a várakozást, elárulunk 10 érdekességet a legújabb magyar pénzekről.

  • 1. A jelenlegi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyek a megújított változatokkal együtt, 2017. július 31-ig maradnak párhuzamosan a készpénzforgalomban. Ezt követően régi bankjegyeket bevonja a jegybank, vagyis 2017. augusztus 1-től már csak a megújított 2 ezres és 5 ezres forintos bankjegyekkel tudunk majd fizetni.
  • 2. A régi bankjegyek nem veszítik el az értéküket, a bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig, azaz 2037. július 31-ig, díjmentesen váltja át azokat.
  • 3. Az 5 ezres és a 2 ezres bankjegyek mindössze a 11,4 százalékát teszik ki a forgalomban lévő összes bankjegynek.
  • 4. A megújult 2 ezres előoldalának bal szélére került a hologram fólia. Felületén Bethlen Gábor portréjának tükörképe, Magyarország címere és vízszintesesen a 2000 értékjelzés található.
  • 5. Az új 2 ezres bankjegyet nagyítóval vizsgálva a hátoldalon több helyen a címletértéknek megfelelő értékjelzés (2000 FORINT), valamint a MNB felirat olvasható.
  • 6. Az új 2 ezres bankjegy előoldalának közepén található tulipán motívum mozgatás hatására aranyról zöld színűre változik, a két szín egyértelműen megkülönböztethető egymástól.
  • 7. Az új 5 ezres bankjegyen egy rejtett kép található. A hátoldalán lévő képtől jobbra látható díszítő motívumban, a bankjegyet közel szemmagasságban tartva, síkban elforgatva egy H betű jelenik meg.
  • 8. Az új 5 ezres bankjegyek főbb nyomatain a papír síkjából kiemelkedő festékréteg található, mely érdes felületű, tapintással jól ellenőrizhető az alábbi helyeken: portré, értékjelzés számmal és betűvel, címer, MAGYAR NEMZETI BANK felirat, a vízjelmező fölötti díszítőelem külső vonalai, hátoldali kép.
  • 9. Az új 5 ezres bankjegyet a fény felé tartva válik láthatóvá, a papír anyagában található biztonsági szál. Felületét nagyítóval vizsgálva az ismétlődő MNB felirat és a 5000 értékjelzés olvasható. (mindkét oldalról ellenőrizhető)
  • 10.Az új 5 ezres bankjegyeket a fény felé tartva, bal oldalon gróf Széchenyi István portréjának tükörképével egyező árnyalatos vízjel látható, melynek része a papír alapszínénél világosabb tónusú, függőleges 5000 értékjelzés. (mindkét oldalról ellenőrizhető)

Nagyon megváltozott az 5 ezres

Bár a grafikai elemek nem változtak, az 5 ezres bankjegy mégis nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen élénk sárga színe lett. Az új színről pedig már a bankjegyek bemutatása előtt is voltak viták.

Ha majd az összes bankjegy kiadásra került és egy sorozatot bemutatunk, akkor mindenki megbizonyosodhat afelől, hogy egy harmonikus, jó színdinamikájú sorozatot tudtunk letenni az asztalra

- magyarázta a színválasztást a bankjegyeket bemutató sajtótájékoztatón Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

(Cikkünkhöz a Magyar Nemzeti Bank tájékoztató kiadványait használtuk.)

Loading...

Címkék:
mnb, megtakarítás, bankjegy, bankjegycsere,