Ezért vagy képtelen spórolni: 10 dolog, amit felejts el

Pénzcentrum2016. július 18. 11:06

Gyakran nem a keresettől függ, hogy valaki kijön-e a fizetéséből. Elsőre furcsának tűnik ez a az állítás, de könnyű belátni, hogy bármennyi pénzt el lehet verni. A pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb eszköze a családi költségvetés készítése, amit itthon sokan megspórolnak. Mutatjuk, mik lehetnek az indokok.

2015-ben készített felmérést a magyar lakosság pénzügyi tudatosságáról a Pénziránytű Alapítvány és a Gfk Hungária. Ennek a kutatásnak az egyik megállapítása az volt, hogy

a válaszadók mindössze negyede készít családi költségvetést, ami ráadásul romló trendről árulkodik. Öt éve még a válaszadók 32 százaléka, tehát majdnem minden harmadik megkérdezett készített havi büdzsét.

Könnyen be lehet látni, hogy ahol nincs családi vagy személyes költségvetés, ott könnyebben folyik ki a pénz a kezekből, mint ahol a bevételnek pontos, előre meghatározott helye van. Ugyanez fordítva azt jelenti, hogy a családi büdzsé kiszámíthatóságot eredményez, ami véd a túlköltekezéstől, továbbá csökkenti a bizonytalanság okozta stresszt is.

Annak jártunk utána, hogy az egyértelmű előnyök ellenére, miért nem készítenek az emberek családi költségvetést, és milyen kifogások miatt nem könnyítik meg saját életüket.

1. Túl félelmetes költségvetést készíteni

Úgy tartja a mondás, hogy minden kezdet nehéz, de azért nem kéne ettől annyira megijedni. Vegyél elő egy lapot és az egyik oszlopba írd fel a bevételeidet, egy másikba meg a kiadásaidat. Nincs ebben semmi ijesztő.

2. Nem vagyok jó a számokkal

Ez nem gond. Ha jártál általános iskolába, akkor tudsz összeadni és kivonni. Pont ennyi matek kell egy személyes költségvetéshez.

3. Ha elkezdek büdzsé alapján élni, majd nem költhetek semmire

Ez az egyik lényege a költségvetésnek. Ahhoz, hogy ne szorulj időről időre külső segítségre (állam, család, barátok, stb.), nincs mese, tervezned kell a kiadásokat. Nem lehet mindig, mindent megvenni, pont amikor megkívánod.

4. Nincs időm büdzsét készíteni

De van. Első alkalommal eltarthat két-három órát is, mire átnézed a bankszámla és hitelkártya kivonataidat, hogy hova ment a pénz, de a második hónapban már jóval gyorsabban fog menni, a harmadik hónapban meg már rutin lesz. Sokkal strukturáltabb leszel és könnyebben visszafogod majd a fölösleges kiadásokat is.

5. A családom és a barátaim azt fogják hinni, hogy megkattantam

Jegyezd meg, hogy ki az aki azért ugrat, mert pénzügyileg tudatosan élsz. Hamarosan hozzád fognak fordulni segítségért.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

6. Majd elkezdek költségvetést készíteni, amikor....

Ha vágysz a pénzügyi függetlenségre, akkor ne várj az örökkévalóságig. Kezdd el most. Ha nem tökéletes, majd csiszolgatsz rajta. A lényeg, hogy ne húzd az időt.

7. Fejből vágom a személyes büdzsémet, csak nem írom le

Nem vágod fejből. Senki sem tudja, hogy mennyit költ egy hónap alatt csak azért, mert néha megjegyzel egy-egy költést. Másfelől pedig ha már megvan fejben, akkor leírni is könnyű lesz.

8. Unalmas büdzsét készíteni

Gondolj bele, sokkal kevésbé unalmas, mint amikor nyugdíjas leszel minden féle megtakarítás nélkül, és egész nap csak a közszolgálati tévéadókat nézheted majd, mert kábel előfizetésre sem futja majd a kevéske nyugdíjadból.

9. Nem marad pénzem a költségeim után, hogy abból büdzsét csináljak, ezért fölösleges

Nem, azért nem marad pénzed, mert nincs büdzséd. Ha lesz büdzséd, majd azt is látod, hogy miben kéne visszafognod magadat.

10. Nincs rendszeres jövedelmem, akkor meg minek büdzsét készíteni?

Ilyenkor egy kicsit nagyobb gondban vagy, de még fontosabb, hogy tudd, mennyi pénzt kell havonta ahhoz összeszedjél, hogy fedezd a költségeidet és még megtakarítani is tudjál.

A cikk a Money Peach blog egy bejegyzése alapján készült.

Címkék:
fizetés, megtakarítás, költségvetés, jövedelem, büdzsé,