Ügyvédeket is átvert a vérprofi csaló: milliókat adtak neki kölcsön

MTI2015. május 28. 18:59

Vádat emeltek üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt egy amerikai-magyar kettős állampolgárságú budapesti férfi ellen, aki a Szegedi Járási Ügyészség szerint húsz év alatt összesen csaknem egymilliárd forintot csalt ki ismerőseitől - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A vádirat szerint a férfi már az Egyesült Államokban abból élt, hogy kölcsönöket kért. Azt állította, hogy az amerikai kormánynak egy büntetőügyben segítséget nyújtott, így több milliárd dolláros sikerdíjra jogosult. Bár a vádlott nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem közölt részleteket az ügyről, több külföldi állampolgár adott neki - esetenként akár dollárban is milliós nagyságrendű- kölcsönt.

Magyarországra költözése, 1995 után csaknem öt éven át egy szegedi vállalkozó finanszírozta mintegy 80 millió forinttal a megélhetését 200 millió dollár jutalék reményében. Miután a pénze elfogyott, a sértett - a férfi kérésének eleget téve - keresett ismeretségi köréből újabb hitelezőket. 2011-től - amikor a vállalkozó már nem tudott újabb kölcsönöket fölhajtani - szerepét egy környékbeli orvos vette át.

A vádlott folyamatosan azt a látszatot keltette, hogy tényleges lépéseket tesz a pénz megszerzése érdekében. A kölcsönkapott pénzekből külföldi, esetenként luxusutakat szervezett, látszólagos üzleti tárgyalásokat bonyolított le külföldön bankokkal, ügyvédekkel, olyan okiratokat szerzett be, amelyek a pénz rövid időn belüli megérkezését sejttették, ez azonban soha nem következett be. A vádlott a pénzt fényűző kiadásaira és szerencsejátékokra fordította.

A férfi a vád szerint 2013-ig 23 sértettnek - szegedi és környékbeli ügyvédnek, vállalkozónak más magánszemélynek - okozott kárt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Többségük éveken keresztül adott 2 millió és 330 millió forint közötti kölcsönt az ígért haszon reményében; volt olyan is köztük, aki már a büntetőeljárás ideje alatt.

 

Címkék:
csalás, átverés, kettős állampolgárság,