A mélyszegénység ellen küzd a magyar nagyváros

MTI2011. december 19. 18:32

Mélyszegénységben élőket segítő mintaprogram indul Nyíregyházán januárban; a lakhatási és a foglalkoztatási körülményeket javító tervek megvalósítására az önkormányzat és az érintett szervezetek hétfőn konzorciumot hoztak létre.

A konzorciumnak a város önkormányzatán kívül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, a budapesti Türr István Képző- és Kutató Intézet, a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye, a Humán-Net Alapítvány, valamint a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. a tagja.

Köpeczi-Bócz Tamás, a fővárosi kutatóintézet főigazgatója a konzorciumi szerződés aláírását megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által kidolgozott, a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci programja Nyíregyháza döntően romák lakta Huszár- és Keleti-lakónegyedében valósul meg. A minisztériumi forrásból 2012-ben rendelkezésre álló mintegy 100 milliós keret egynegyedéből, 25 millió forintos költségből a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen építőipari szakmákat oktatnak hátrányos helyzetű embereknek. A képzés gyakorlatorientált lesz, az érintettek kis létszámú, 6-8 fős csoportokban sajátíthatják el a kőműves, az épületgépészet-szerelő, valamint a festő szakmát.

A főigazgató hozzátette: a második fél évben a családsegítő intézmények humánszolgáltatási kapacitását is fejlesztik, s nem csak Nyíregyházán, hanem országszerte. Köpeczi-Bócz Tamás tájékoztatása szerint a most létrehozott konzorcium a helyi igényeknek megfelelően további támogatási feladatokat is meghatároz majd, azok megvalósításához pályázatok kidolgozásával és benyújtásával teremtik elő a szükséges forrásokat. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere emlékeztetett arra, hogy jövőre indul a Huszár-lakónegyed városrészi rehabilitációs programja, az Európai Unió 85 százalék arányú támogatásával 490 millió forintot költenek az ottani lakhatási körülmények javítására és közösségi programok finanszírozására.

A lakónegyedben szeptembertől ismét létrehozták a görög katolikus egyházmegye fenntartásában az általános iskolát, amely felfutó rendszerben, az évtized végére lesz nyolc évfolyamos. A helyi önkormányzat az iskola mellett az óvodát is egyházi fenntartásba adta januártól. A hátrányos helyzetű, cigány gyermekek oktatását segíti az evangélikus egyház és a helyi főiskola által létrehozott roma szakkollégium is. A polgármester hangsúlyozta: emellett a közmunkaprogram keretében a lakónegyedben élő, szakképzettséggel nem rendelkező felnőtteket is bevonták a képzésbe az idén, s a most létrejött konzorcium segítségével még többen jutnak majd szakmai képzettséghez, amely javítja a kisebbség tagjainak az elhelyezkedési esélyeit.

Címkék: