Mikortól emelkedik a nyugdíjkorhatár?

Pénzcentrum2009. április 29. 08:17

Túlmutatnak a Gyurcsány-kormány által javasolt szigoron a Bajnai-kormány nyugdíjrendszert érintő szigorítási javaslatai, melyet bizottsági módosító javaslatban terjesztettek be.

A tervezet szerint várhatóan 2012-től a most hatályos 62 évről fokozatosan, évente fél esztendővel 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, így 2018-tól lesz egységesen 65 év a nyugdíjba menetel első lehetséges időpontja.

Ha legalább 40 év járulékfizetéssel rendelkezik a biztosított, akkor továbbra is mód van a korhatár előtti nyugdíjazásra, de ebben az esetben a társadalombiztosítás részéről továbbra is a nyugdíj összegének csökkentésével kell számolni.

Szigorodnak ugyanakkor a nyugdíjemelés szabályai is. Jelenleg a nyugdíjemelés mértékét felerészt az infláció, felerészt a nettó keresetemelkedés alapján számítják ki (ez az úgynevezett svájci index), a jövőben ezt a gazdasági növekedés mértékéhez is kötik.

Amennyiben a gazdasági növekedés üteme nem éri el az évi 3 %- ot, akkor csak az inflációval korrigálják a nyugdíjak értékét, 3-4 %-os növekedési sávban 20 %-os súllyal már figyelembe veszik a nettó keresetek emelkedését is. A jelenlegi svájci indexálást csak az 5 %- nál nagyobb növekedésű években veszik elő a nyugdíjemelés kiszámításához.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyi lesz a nyugdíjad? Csak rajtad múlik, hogy fogsz élni!

Címkék:
svájci indexálás,