Még arról is hazudott Madoff, mennyit is lopott

Pénzcentrum2009. március 6. 17:00

Egy életre összefonódott Bernard Madoff neve az 50 milliárdos számmal, a vádak szerint ugyanis ennyit sikkasztott el a volt Nasdaq-elnök befektetési cégén keresztül - dollárban. A vizsgálatok azonban egyelőre csak sokkal kisebb összeget tártak fel.

Egy nappal letartóztatása előtt a 70 éves Bernard Madoff állítólag bevallotta fiainak, a befektetési vállalkozása egy hatalmas piramisjáték, amivel legalább 50 milliárd dollárt sikkasztott el. A sajtó már másnap felkapta a számot, és is kötelezően odabiggyeszti minden alkalommal Madoff neve mellé, annak ellenére, hogy valójában még senki nem tudja, pontosan mennyi pénzt is forgatott a cég, és abból mennyi is tűnt el.

Bár az összeget maga Madoff mondta, a nyomozók szerint a valójában elsikkasztott pénz ennél jóval kevesebb lehet. Úgyhogy talán a világ legnagyobb pénzügyi csalása mégsem olyan nagy, mint korábban hittük. A szakértők még mindig csak találgatnak a végső számot illetően, de a legfrissebb becslések szerint az összeg kevesebb, mint 20 milliárd lehet.

Stephen Harbeck, a Securities Investor Protection elnöke ugyan nem kívánt becslésekbe bocsátkozni az Associated Pressnek, de úgy vélte, az 50 milliárd semmiképp sem lehet egy megbízható szám, mivel teljességgel a képzelet szülte profitokat is beleszámoltak. Sőt, a SEC által feljegyzett tavalyi 17,1 milliárdos - eddig legitimnek hitt - vagyon egy része is valótlannak tűnik.

Egyelőre tehát az sem derül ki, mennyit veszítettek a befektetők, sőt a befektetők egy részét még mindig nem is sikerült azonosítani. Az eltűnt pénzeknek viszont egyelőre csak töredéke van meg: 650 millió dollár különféle bankszámlákon, 132,3 millió azóta már eladott tőkepiaci termékekben és 161 millió, még mindig befektetve.

Címkék: