Több ezer dolgozó állása kerülhet veszélybe Magyarországon: Ukrajnába vihetnek egy gyártósort

Pénzcentrum • 2026. szeptember 23. 16:22

Újabb, ezúttal minden eddiginél nagyobb létszámleépítésről érkeztek hírek a sárvári Flex üzeméből. A gyárból származó értesülések szerint év végéig akár 2000 munkavállalótól is megválhat a cég, miközben az egyik gyártósort Ukrajnába helyezhetik át. A pontos számokról és az átszervezés részleteiről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás.

Hónapok óta keringenek információk arról, hogy jelentős átszervezés készülhet a sárvári Flexnél. Már augusztusban olyan értesülések jutottak el a sajtóhoz, amelyek szerint komoly létszámcsökkentést tervezhetnek az üzemben - írta a Nyugat.hu.

Az akkori információk szerint a nagyjából ezer saját és 400–600 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztató telephelyen a saját dolgozók számát mintegy 400-ra csökkenthetnék, miközben a kölcsönzött munkaerőt teljesen kivezetnék. Az értesülések szerint ennek hátterében nem az üzem bezárása, hanem a gyártás átalakítása és automatizálása állhatott. Most azonban ennél jóval nagyobb leépítésről érkezett hír.

Akár 2000 dolgozót is elküldhetnek?

A Világgazdaság friss információi szerint a sárvári üzemben dolgozóktól származó értesülések alapján év végéig akár 2000 munkavállaló is elveszítheti a munkáját. A lap szerint a telephelyen jelenleg közel 3000 ember dolgozhat, így egy ekkora létszámcsökkentés a munkavállalók jelentős részét érintené.

Fontos azonban, hogy a 2000 fős leépítés egyelőre nem hivatalosan megerősített adat. A különböző forrásokból származó információk között is van eltérés, ezért azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy végül valóban ekkora létszámcsökkentés történik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy gyártósor Ukrajnába kerülhet

Az ügy másik, szintén nem megerősített része, hogy a sárvári üzem egyik gyártósorát Ukrajnába helyezhetik át. A Világgazdaság szerint a gyárból származó információk alapján legalább egy gyártási terület kerülhet máshová, és felmerült, hogy egy kávéfőzőket gyártó sor lehet érintett. Azt azonban jelenleg nem tudni, hogy pontosan melyik termelési egységről van szó, illetve valóban a Flex munkácsi üzemébe kerül-e a gyártás.

A Flexnek egyébként jelenleg is van ukrajnai gyártási helyszíne: a vállalat hivatalos oldala a nyugat-ukrajnai Munkácsot jelöli meg gyártási helyszínként. Magyarországon pedig Sárvár mellett többek között Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Tabon és Üllőn is működtet telephelyeket.

Címkék:
hrcentrum, cég, gyár, elbocsátás, ukrajna, dolgozók, létszámleépítés, munkavállalók, gyártás, automatizáció, munkahelyek,