Tényleg jöhet a négynapos munkahét 2025-ben Magyarországon? Erre kevés dolgozó számított

Pénzcentrum • 2025. július 19. 12:03

A négynapos munkahét bevezetésének lehetőségeit és korlátait vizsgálta Antal Miklós ökológiai közgazdász, aki szerint a média gyakran túlzóan pozitív képet fest a munkaidő-csökkentési kísérletekről, miközben a valóság ennél jóval árnyaltabb. A dologról a G7 gazdasági portálnak nyilatkozott.

Az elmúlt években a négynapos munkahét témája rendkívül népszerűvé vált, azonban a médiában megjelenő tudósítások gyakran félrevezetőek lehetnek. Antal Miklós, az ELTE Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője és munkatársai több mint 3600 cikk elemzése alapján arra jutottak, hogy a munkaidőcsökkentés hatásainak bemutatása 2020 és 2023 között túlzóan pozitív és tudományosan megalapozatlan volt.

A kutató példaként említette a Microsoft Japan 2019-es kísérletét, amelyről sok sajtótermék csak a pozitívumokat emelte ki, például a 40 százalékos produktivitásnövekedést, miközben olyan alapvető kérdésekbe nem mentek bele, hogy miért nem folytatták a programot az egyhónapos próbaidőszak után. "Ez inkább volt PR-akció, mint valódi kísérlet" – fogalmazott Antal.

Hasonlóan problémásnak tartja az angliai kísérletet is, ahol a cikkekből kimaradt, hogy a résztvevők egy részének még nőtt is a munkaideje, és a csökkenés átlagban csak heti 4 óra volt. Az izlandi kísérlet kapcsán pedig azt hallgatták el, hogy bizonyos munkaköröknél nem tudták megoldani, hogy ugyanazt a munkát kevesebb idő alatt végezzék el.

A kutató szerint az irreálisan pozitív médiareprezentáció akadályozza, hogy a cégvezetők értesüljenek a potenciális buktatókról, és ez inkább elveszi a kedvüket a kísérletezéstől. Problémának tartja azt is, hogy főleg olyan kísérletek kaptak nagyobb figyelmet, amelyekben változatlan fizetés mellett ugyanannyi munkát kellett végezni.

Antal kutatásai alapján a munkaidő csökkentésének lehetőségei jelentősen függnek a társadalmi, egyéni és munkaerőpiaci kontextustól. Magyarországon hat munkaerőpiaci csoportot különböztettek meg, és ezek közül leginkább az IT-ban és a pénzügyi területen dolgozó jól kereső alkalmazottak, egyéni vállalkozók, kutatók és orvosok között találtak olyanokat, akik nyitottak lennének a munkaidő csökkentésére, akár fizetéscsökkenés mellett is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatás szerint a pénz mellett a fejlődés lehetősége, a hasznosság és az öröm érzése, az emberi kapcsolatok, az autonómia és az idő strukturálása is olyan tényezők, amelyeket az emberek a munkában és munkán kívül igényelnek. Magyarországon az anyagi biztonság kiemelten fontos, ami a munkaidő csökkentésével kapcsolatos attitűdökre is hatással van.

A cégek mérete is jelentősen befolyásolja a munkaidő csökkentésének lehetőségeit. A nagy, tőzsdén jegyzett cégeknél a részvényesek bizalmatlansága és a formalizált működés nehezíti a változtatásokat, ugyanakkor több erőforrásuk van egy ilyen átalakítás lebonyolítására. A kisebb cégeknél nincs részvényesi nyomás, informálisabbak a viszonyok, viszont egy-két ember kiesése már komoly fennakadást okozhat.

Antal szerint a munkaidő csökkentése különféle szereplők kezdeményezésére történhet: szakszervezetek, kormányok, értékalapú döntéseket hozó munkáltatók, vagy akár kulturális változások is elindíthatják. "Például ha a jobban keresők egy része úgy dönt, hogy megengedheti magának, hogy csak négy napot dolgozik, ez státusszá válik, és kulturálisan kívánatossá teheti a dolgot" – magyarázta a kutató.

Címkék:
hrcentrum, hr, munka, munkaerőpiac, dolgozók, munkahét, négynapos munkahét,