Ez már tényleg bicskanyitogató: újabb visszaélés történt egy gyermekotthonban, nyomozás indult

Pénzcentrum2024. december 23. 08:30

A rendőrség okirathamisítás, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gazdasági visszaélések gyanúja miatt indított eljárást a budapesti Cseppkő Gyermekotthoni Központban folyó ügyek miatt. A történtek hátterében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) novemberi jelentése áll, amely több szabálytalanságot tárt fel a gyermekvédelmi intézmények működésében - írja a Telex.

Az ÁSZ jelentése szerint a Cseppkő Gyermekotthon nem megfelelően kezelte az ellátott gyermekek zsebpénzét. Öt esetben a minimum értéknél kevesebb pénzt fizettek ki a gyerekeknek. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően látta el fenntartói és középirányítói feladatait.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az SZGYF feljelentése alapján indított nyomozást hamis magánokirat felhasználása és egyéb bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen. A 24.hu gyermekvédelmi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a NAV is vizsgálódik az ügyben, és már több volt vezetőt is kihallgatott gazdasági visszaélések gyanújával.

A NAV megerősítette a nyomozás tényét, de további részleteket nem közölt. Egyelőre nem tisztázott, hogy ez a vizsgálat mennyiben kapcsolódik az ÁSZ jelentésében feltárt szabálytalanságokhoz.

Az SZGYF a lap megkeresésére úgy nyilatkozott: "A fenntartó ismeretlen tettes ellen tett feljelentést". Nem derült ki, hogy tettek-e külön bejelentést a NAV felé pénzügyi visszaélések gyanúja miatt a gyermekotthon jelenlegi vagy korábbi vezetőivel szemben.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Cseppkő Gyermekotthon augusztusban már szerepelt a hírekben, amikor a vezetőség jelentős része és több munkatárs is felmondott. Ennek oka az volt, hogy nem kívánták kitölteni a szenzitív adatokra is rákérdező feddhetetlenségi nyilatkozatot.

A gyermekvédelemben dolgozóknak egy júniusban kiadott rendelet értelmében átfogó alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. Ennek része egy 500 kérdésből álló teszt, amely a munkavállalók kifogástalan életvitelét hivatott felmérni. A kérdőív olyan személyes információkra is rákérdez, mint a válaszadó családi állapota, együttélési viszonyai és annak időtartama.

Címkék:
gyerekek, Budapest, korrupció, bűncselekmény, visszaélés, magyarok, szabálytalanság, gyermekek, gyermekotthon,