Drasztikus lépésre szánta el magát Novák Katalin: mire készül a lemondott államfő?

Pénzcentrum2024. március 13. 09:29

Egyelőre nem kért szolgálati lakást, személyzetet, egészségügyi ellátást és szolgálati autót sem Novák Katalin. A volt államfő ugyanakkor bármikor élhet ezekkel a lehetőségekkel. Ugyanakkor jelenleg havi bruttó 5,2 milliós fizetését minden bizonnyal felveszi a korábbi köztársasági elnök.

Lemondása óta még nem igényelt szolgálati lakást, titkárságot, egészségügyi ellátást és állami autót sem Novák Katalin - közölte a Telex kérdésére az Országgyűlés sajtóirodája. A jogszabályok alapján a volt köztársasági elnökök az Országgyűlés Hivatalától igényelhetnek lakást, amihez kérés esetén egyfős személyzet is jár, emellé ingyenes egészségügyi ellátásra, háromfős titkárság fenntartására és szolgálati autóra is igényt tarthat a volt államfő.

Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nem is fogja igénybe venni ezeket: a jogszbályok szerint ugyanis Novák Katalin bármikor dönthet úgy a jövőben, hogy kéri a szolgáltatásokat - a költségeket az adófizetők állják majd. Egyébként személyzetet például akkor is kérhet a volt államfő, ha a saját tulajdonú lakásába költözik. A Telex emlékeztet, Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott a távozása után, amit kb. 1 milliárd forintért újítottak fel. A plágiumügye miatt lemondott Schmitt Pál viszont nem élt a lehetőséggel, nem igényelt állami rezidenciát.

Fizetését viszont minden bizonnyal megkaphatja Novák Katalin: a volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők, az összeg a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, márciustól bruttó 5,2 millió forint havonta. És ez minden évben emelkedik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben. Emellett a korábbi államfők arra is kapnak pénzt a központi költségvetésből, hogy közcélú felajánlásokat, adományokat tegyenek civil szervezeteknek, ez az összeg tavaly fejenként 73 millió forint volt.

Címlapkép: Sándor-palota, MTI/MTVA

Címkék:
hrcentrum, fizetés, lakás, egészségügy, lemondás, országgyűlés, csúcsfizetés, novák katalin, juttatások, köztársasági elnök,