Magyar melósok tucatjai kerültek lapátra: vietnámi vendégmunkásokra cserélték őket

Pénzcentrum2024. január 17. 09:51

A dél-koreai Bumchun úgy döntött, a korábbi munkahely teremtési ígéretével ellentétben inkább megválik több tucatnyi kölcsönzött magyar munkavállalójától – a beszámolók szerint azért, hogy vietnámiakat alkalmazzon helyettük.

December óta mintegy 60, magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből. A társaság elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket, tényleges tevékenységet 2020 óta folytat Magyarországon - írja a 24.hu. Az elküldött dolgozók gyártósor melletti, betanított jellegű munkát végeztek, és jellemzően nem a vállalat saját alkalmazottai voltak, hanem munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatták őket.

A létszámleépítésre azután került sor, hogy a Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett, akiket a belépésük előtt az elbocsátott magyar dolgozók tanították be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. Jelenleg már az ázsiai munkások dolgoznak az állásukat veszített hazaiak helyén – értesült a 24.hu több forrásból.

Az ügyben vizsgálódni kezdett Berki Sándor országgyűlési képviselő, aki felkereste a cég telephelyét, hogy a menedzsmenthez kérdéseket intézzen, de hosszabb várakoztatás után sem fogadták, csak egy e-mail címet kapott, ahol érdeklődhet. Így hivatalos megerősítést még egyetlen kérdésére sem kapott a cégtől sem az érkező vietnámiak, sem az elbocsátott magyarok számáról. Dolgozói beszámolók szerint a leépítésekben kisebb számban a cég saját alkalmazottai is érintettek voltak, azonban ezt az információt sem sikerült a képviselőnek megerősíttetnie. A 24.hu-nak elmondta, az üzem egykori és jelenlegi dolgozói közül sokan megkeresték, és a hírek alapján január elején megint érkezett 30 vietnámi vendégmunkás, miközben az üzemben újabb, nagyjából ötvenfős létszámleépítést lengettek be.

A dél-koreai cég hivatalosan egy olyan értesítési címet adott meg, amely egy magánember lakásának a címe, és a hozzá tartozó telefonszám is itt csörög ki. Berki beszámolója szerint a lakás tulajdonosát sokan hívják, ám ő nem győzi hangsúlyozni, hogy a hívás téves, és neki nincs köze a Bumchunhoz. A telefonszámot a 24.hu is felhívta, de a fogadó fél rövid időn belül lecsapta a készüléket. A cég által megadott e-mail címre ugyanakkor elküldtük a kérdéseinket, amint válaszolnak, közöljük.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címkék:
karrier, gazdaság, leépítés, dolgozók, üzem, vendégmunkás,