Érik a felmondási hullám Magyarországon? Erre most nagyon kell figyelni a munkahelyeken

Pénzcentrum2023. december 15. 11:35

A szakértő szerint óriási a tétje a decemberi jutalomosztásnak, a munkavállalók ugyanis ilyenkor döntik el, hogy az adott cégnél folytatják-e a munkát, vagy inkább odébbállnak- írja a VG.  

Az idei év is igen megterhelő volt a magyar dolgozóknak anyagilag, így az év végén a jutalmak, bónuszok kérdése döntő fontosságú lehet a munkaadók szempontjából, ha meg szeretnék tartani a munkavállalóikat. A lapnak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt is elmondta, hogy általában 10–50 ezer forint értékű ajándék vagy pénzjuttatásra számíthatnak idén a munkavállalók. 

Azonban a szakértő azt is hozzátette, hogy 

klasszikus egyszeri juttatásokat kaphatnak a munkavállalók, az idei bónuszok nem biztos, hogy elérik a tavalyi szintet

- fejtette ki, és ez annak köszönhető, hogy az idei év béremelései ugyanakkor azt jelzik, hogy a tavalyi juttatások javarészt beépültek az alapbérbe. Ugyanakkor a szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy feszültséget okozhat a munkavállalók között, hogy ezek a jutalmak nem korábbi teljesítményhez kötődnek, ráadásul nincs differenciálás a munkavállalók között, hanem mindenki ugyanazt kapja, vagy ugyanazért az összegért választhat egy listából. Ez okozhat némi feszültséget a munkavállalók között. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék:
hrcentrum, bónusz, munkavállaló, jutalom, munkavállalók, munkavállalás, évvége,