Garantált bérminimum 2024: mennyi lesz a garantált bérminimum 2024 nettó, bruttó összege?

Pénzcentrum2023. december 9. 12:00

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss, november végi bejelentése szerint a minimálbér és a garantált bérminimum 2024 évében is jelentősebb emelésen megy keresztül, tekintettel az idén is magas szintű inflációra. Idén a minimálbér és a garantált bérminimum nem egyforma arányban emelkedtek, de más változások is tapasztalhatók a korábbi évekhez képest. Nézzük, hogyan változik a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2024 évében, kinek jár a garantált bérminimum 2024 során és mennyi lesz a garantált bérminimum 2024 nettó, illetve bruttó összege!

Cikkünkben a legfrissebb, 2024 garantált bérminimum emeléssel kapcsolatos tudnivalókat összegezzük olvasóinknak: tudd meg, mi a különbség a minimálbér és a garantált bérminimum 2024 évi emelése között, az új, 2024 garantált bérminimum mikortól jár és mennyi a garantált bérminimum összege 2024 évében! Mennyi a 2024 garantált bérminimum bruttó összege, a garantált bérminimum emelés 2024-ben hány százalék, illetve az adók és járulékok levonása után mennyi lesz a garantált bérminimum 2024 nettó összege, az egyedi alapon meghatározott kedvezmények nélkül!

Kinek jár a garantált bérminimum 2024 évében?

A hazai munkavédelmi törvények rögzítik a magyar munkavállalóknak kötelezően kifizetendő legkisebb munkabér, azaz a minimálbér összegét (a minimálbér az a mindenkori legkisebb fizetés, aminél egyetlen munkáltató sem adhat kevesebbet alkalmazottjának, még közös megállapodással sem), illetve a garantált bérminimum, avagy köznyelven szakmunkás minimálbér összegét.

Míg a minimálbér 2024 évében is a kötelezően kifizetendő minimumfizetést foglalja magában, addig a 2024 garantált bérminimum egy olyan, a minimálbérnél magasabb összegű juttatás, ami azoknak jár, akik olyan pozíciót töltenek be, ami bármilyen szakképesítést vár el az alkalmazottól; szintén feltétel a legalább középfokú végzettség. Fontos kiemelnünk, hogy a garantált bérminimum 2024 évében is akkor jár, ha a munkakör írja elő a képestést, nem az egyén magasabb végzettsége számít (pl. diplomásként is kaphatunk minimálbért, ha az általunk végzett munka semmilyen szakképesítést nem ír elő)!

2024 garantált bérminimum emelés

A minimálbér és a garantált bérminimum összegét mindig a Kormány határozza meg az adott évi inflációt és GDP adatokat figyelembe véve, hiszen fontos, hogy a fizetések vásárlóértéke megmaradjon. A minimálbér 2024 évében 15%-os emelésen esik át, a garantált bérminimum 2024 évében viszont csak 10%-kal lesz magasabb. Fontos változás a minimálbér és garantált bérminimum 2024 emelés esetében, hogy ezalkalommal rendhagyó módon már 2023 decemberétől jár a dolgozóknak az emelt összegű minimumfizetés.

Mennyi a garantált bérminimum összege 2024 évében?

Az előrehozott minimálbér és 2024 garantált bérminimum emelés eredményeképp 2023 decemberétől a 15%-kal megemelt minimálbér összege bruttó 266.800 Ft (a nettó minimálbér 2024 évében alapesetben 177.400 Ft), a 10%-kal megemelt garantált bérminimum összege 2024 évében pedig bruttó 326.000 Ft. A garantált bérminimum 2024 évével bezárólag a következő változásokon ment keresztül:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mennyi a garantált bérminimum 2023 nettó összege?

A garantált bérminimum összege 2024 évében bruttó 326.000 Ft, amelyből alapesetben, az egyéni alapon meghatározott kedvezmények nélkül 15% személyi jövedelemadó és 18,5% TB-járulék kerül levonásra (a bruttó garantált bérminimum 33,5%-át veszítjük el). A garantált bérminimum 2024 nettó összege kedvezmények nélkül 216.800 Ft.

Mennyivel több a garantált bérminimum 2024-ben a minimálbérnél?

Mivel az elmúlt években a minimálbér és a garantált bérminimum közötti bérolló jelentősen kinyílt, idén decembertől a kormány, hogy a különbséget korrigálja, nagyobb százalékban emelte a minimálbért, mint a garantált bérminimum 2024 évi összegét. A minimálbér összege 2024-ben bruttó 266.800 Ft (a 2024 nettó minimálbér 177.400 Ft), a garantált bérminimum összege 2024-ben pedig bruttó 326.000 Ft (a garantált bérminimum 2024 nettó összege 216.800 Ft).

A két minimumfizetés között a különbség bruttó 59.200 Ft, a terhek levonása után hátramaradt nettó értékek esetében pedig Ft 39.400 – vagyis alapesetben ennyivel keres kevesebbet az, aki minimálbérért dolgozik, mint az, akinek a garantált bérminimum 2024 évi alapfizetése jár.

Címkék:
hrcentrum, minimálbér, munka, fizetésemelés, bruttó, garantált bérminimum, nettó,