Itt a hivatalos megállapodás: ennyivel nő a minimálbér és a garantált bérminimum decembertől

Pénzcentrum2023. november 16. 12:32

Már decembertől 15 százalékkal emelkedik a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum - megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérum.

A tárca szerint a felek az alábbiakban egyeztek meg:

  • a legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek.
  • Decembertől a minimálbér 15%-kal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10%-kal, 326 000 forintra növekedhet.
  • A felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.
  • Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket.

Nagy Márton miniszter az ülésen elmondta, a Kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA 

Címkék:
hrcentrum, kormány, minimálbér, minimálbér-emelés, bérek, megállapodás, bérminimum, garantált bérminimum, versenyszféra, minimálbér emelés,