Nem csitul az amerikai írósztrájk: a magyar filmesek megélhetése is veszélybe került

Pénzcentrum2023. július 21. 21:01

Az amerikai forgatókönyvírók és színészek május óta tartó sztrájkját a magyar filmiparban dolgozók is a bőrükön érzik. Az idehaza forgó külföldi produkciók többsége határozatlan időre leállt, mert a tengerentúli színészek a szakszervezet tagjaként nem vállalhatnak munkát. Azt egyelőre a szakmabeliek sem tudják, hogy meddig tarthat ez az átemeneti állapot.

A FilmTeam csapata nemrég kezdte az előkészítését a Slinghsot című, a nürnbergi perről szóló játékfilmnek, a sztrájk miatt azonban a múlt héten a producer két hét türelmet kért a stábtól. „Próbálok a stábtagokkal egyezkedni, szerencsére elég jó a viszony, de nem lehet a végtelenségig húzni ezt a helyzetet és ha van olyan felkérésük, akkor nyilván a biztos munkát fogják választani” – mondta el Major István producer az RTL híradónak.

A stáb addig terepszemlét tart és némi előkészítést végez, a stúdiót viszont már kibérelték, így azt tartaniuk kell, de a díszletet egyelőre nem kezdik el építeni. Közben azt kérték az amerikai szakszervezettől, hogy főszereplőik, így például Russel Crowe külön engedéllyel elkezdhesse a forgatást. Jelenleg válaszra várnak.

Az amerikai forgatókönyvírók még májusban kezdtek sztrájkolni, múlt héten pedig 160 ezer színészt tömörítő szakszervezet is csatlakozott hozzájuk. Céljuk, hogy a piacvezeő streamingszolgáltatók méltányosabban osszák szét a profitot. Amig nincs megegyezés, tagjaik nem dolgozhatnak, sem Amerikában sem máshol, így Magyarországon sem.

Magyarországon több mint 20 ezer ember dolgozik a filmgyártásban, többségük az úgynevezett bérmunkagyártásban, vagyis akkor, ha ide jön egy nagy külföldi produkció. Az Origo stúdió marketing vezetője szerint, mivel ők nem tagjai ezeknek a szakszervezeteknek, ilyen helyzetben kiszolgáltatottak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tóth Mihály „Míg a szakszervezetek tagjai valamilyen pénzforráshoz hozzá tudnak jutni, addig MO-n ez a huszonpárezer ember nem tud munkát vállalni és pénzt keresni.” Filmes szakemberek szerint nem lehet megmondani, hogy meddig tart a sztrájk, lehet hogy hetek, hónapok, de akár egy évig is eltarthat.

Címkék:
hrcentrum, sztrájk, béremelés, fizetésemelés, usa, filmforgatás, hr centrum, filmipar, filmforgatás budapest,