Egyre nagyobb az esély az évközi minimálbér-emelésre? Így állnak most a tárgyalások

24.hu2023. június 22. 18:30

Már júliusban tárgyalhatnak arról, hogy év közben is emelkedjen a legkisebb megkereshető összeg.

Mindenképpen folytatódik az egyeztetés az évközi minimálbér-emelésről, már júliusban is tárgyalhatnak róla - erről ír a napi.hu.

A portál úgy értesült, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén a felek arra jutottak, hogy teljesülhet a tavaly év végén kötött bérmegállapodásnak az a pontja, amely kimondja, hogy  ha a makrogazdasági adatok jelentősen eltérnek a tavaly decemberi előrejelzésektől, akkor megvizsgálják a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelésének lehetőségét.

Ez tehát azt jelenti, hogy a munkáltatók is belátták, hogy a makrogazdasági adatoknál jelentős eltérés mutatkozik majd, és mindenképpen szükséges a korrekció. A felek már júliusban leülhetnek tárgyalni erről.

Lapunk a héten írt a minimálbértárgyalásokról, de akkor még nem volt egységes álláspont a kérdésben. Hogy mekkora emelést szeretnének a szakszervezetek, itt olvashatod el újra:

Címkék:
hrcentrum, minimálbér, minimálbér-emelés, szakszervezet, tárgyalás, emelés, egyeztetés, makrogazdaság, szakszervezetek, minimálbér emelés, minimálbér 2020,