Erre oda kellene figyelni: a dolgozók hetede lépne le ezért a munkahelyéről

Pénzcentrum2023. május 13. 17:03

Tízből hét pénzintézeti dolgozó nyitott a váltásra a Grafton Recruitment friss kutatása szerint. A toborzócég felmérése alapján fokozódik a verseny, amelynek eredményeképpen a legtöbb vállalat további, jelentős béremelést tervez idén. Azok kerülhetnek nagyon nehéz helyzetbe, akik csak kismértékben emelik a béreket és nem engedélyezik a hibrid munkavégzést.

A legtöbb pénzintézeti dolgozó kapott béremelést az elmúlt egy évben, azonban a vállalatok a megnövekedett infláció miatt további bérkompenzációra készülnek – derült ki a Grafton Recruitment toborzócég friss felméréséből, amely felépítette a pénzintézeti szektorral foglalkozó divízióját. Az átfogó kutatás szerint a cégek 70%-a emeli még idén a béreket, azonban tízből mindössze három vállalat tervez 10-20% közötti béremelést, ami egyben azt is jelezi, hogy sokak számára ebben a szektorban is alacsonyabb lesz a fizetés növekedése, mint a várhatóan érdemben 15% feletti idei éves átlagos infláció.

A szektorban ezért magasnak mondható, 70%-os a váltási hajlandóság. A legfontosabb a fizetési szint és a munka-magánélet egyensúlya, de a szakmai kihívás és a felettes személye is megjelenik a jelöltek szempontjai között. „A pénzintézeti dolgozók közül sokan vágyódnak el a szektor konzervatívsága miatt. Míg a multinacionális vállalatok és az SSC-k kedvezőbb munkabeosztást tudnak garantálni, addig a pénzintézeti szektor komoly kihívásokkal küzd a hibrid munkavégzés terén.” – mondta el Andicsku Anett, a Grafton divízióvezetője. „Idén nagyon fontos, hogy a munkaadók képesek lesznek-e az éves átlagos inflációhoz közeli béremelést adni, ugyanis ez jelentősen befolyásolja a munkavállalók váltási hajlandóságát az egyéb juttatásokkal szemben” – tette hozzá.

A pénzintézeteknél dolgozók más szektorokban is gondolkodhatnak. A legtöbben más multinacionális vállalatoknál (70%), könyvelési és könyvvizsgálati területen vagy üzleti támogató központokban (egyaránt 34%) dolgoznának, ha váltanának. A kutatás alapján a szektor egyik legnagyobb kihívása a megfelelő, komplex tudással rendelkező szakemberek hiánya. A vonzó juttatási csomag, a jelölt által támasztott elvárásoknak való megfelelés azonban nem elegendő, ha mindezt a cégek nem kommunikálják kellő gyorsasággal a jelölt felé. A piacon a lassú, elhúzódó kiválasztási folyamat ugyanis hatalmas kockázatot rejt magában.

A pénzintézeti szektorban terjedt el az egyik legkevésbé az otthoni munkavégzés, miközben a munkavállalók egyre inkább igénylik ezt. „Ha a kevesebb otthoni munkavégzési lehetőséget a munkáltatók nem honorálják a többi szektorhoz képest magasabb bérekkel, akkor a munkavállalók el fognak szivárogni” – emelte ki Andicsku Anett. A munkavállalók általánosságban inkább 3, a munkáltatók 2 otthoni munkanapot preferálnak hetente. Ugyanakkor a megkérdezett munkáltatók közel 25%-a hetente egyszer vagy egyszer sem engedi meg, hogy a munkavállalók otthonról dolgozzanak azokban a pozíciókban sem, ahol ez egyébként könnyen megvalósítható lenne. A kutatás szerint azok a piaci szereplők, amelyek ragaszkodnak a mindennapos irodai jelenléthez az otthonról is végezhető munkaköröknél, a jelöltek mindössze 4%-ából válogathatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatás arra törekedett, hogy megismerje a munkaadók és a munkavállalók igényeit is, mindez ugyanis közelebb visz a sikeres toborzáshoz. A Grafton kutatása alapján a vonzó csomag kialakítása mellett a nagyobb rugalmassággal növelni lehet a potenciális jelöltek körét. Ha az adott munkakör nem igényel mindennapos jelenlétet, akkor távolabbi lakóhellyel rendelkező jelöltek is megszólíthatóvá válnak. Ha nem sikerül lépéseket tenni ebbe az irányba, akkor a pénzintézeti szektornak nagy kihívást jelenthet a következő időszakban, hogy a legtöbb versenytárs szektor rugalmasabban reagál az otthoni munkavégzés növekvő igényéhez.

 

Címkék:
hrcentrum, otthon, pénzintézet, munkavállaló, kutatás, dolgozók, dolgozó, munkavállalók, munkavállalás, munkavégzés, munkáltatók,