Csak hitegették a Tungsram dolgozóit: rengeteg melós került az utcára, mi lesz velük?

Pénzcentrum2023. április 20. 08:31

Hiába tudták úgy még februárban is, hogy maradhatnak, csak hitegetés volt az egész: a Tungsram újpesti gyárából mindenkit elküldtek.

Sokan utcára kerültek a Tungsram nemrég csődeljárással felszámolt hajdúböszörményi gyáregységéből - írja a Népszava. Történt ez annak ellenére, hogy a dolgozók még februárban is úgy tudták, hogy az új befektető átveszi őket. De nem csak innen, hanem Újpestről is mindenkit elküldtek.

Miután nem sikerült megegyezni a befektető-jelölttel, lakat került az újpesti gyárra, ahonnét mindenkit elküldtek, még azokat is, akiket addig munkaerő-közvetítő cégeken keresztül foglalkoztattak – mondta a lapnak Sallai Gábor, a végelszámolás alatt álló a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete elnöke. Sallai hozzátette, hogy a bezárt újpesti gyárból elküldöttek 99 százaléka szerencsére talált új munkát – méghozzá jobban is fizetőt az addiginál, hiszen a Tungsramnál a többség minimálbért vagy szakmunkás bérminimumot kapott csak –, a vidéken kirúgottaknak viszont nem ilyen egyszerű új megélhetést keresniük.

borítókép: MTVA/Bizományosi, Faludi Imre 

Címkék:
hrcentrum, befektetés, kirúgás, dolgozók, dolgozó, tungsram, befektetők, tömeges leépítés, csoportos létszámleépítés, befektető,