Így nőhetnek hamarosan a postásbérek: a kukások után a kézbesítők is a sarkukra állnak?

G72022. október 24. 08:31

A béremelések elmaradása a hónapról hónapra növekvő inflációtól a reálbérek masszív csökkenését és újabb feszültségeket vetít előre a munkaerőpiacon - írja a G7. Bár a fővárosi szemétszállítók egyelőre kiegyeztek, nem ez az egyetlen terület, ahol a bérek leszakadtak az átlagtól. Az ország legnagyobb foglalkoztatójánál, a Magyar Postánál egyszeri rezsitámogatásért harcol a szakszervezet, a bértárgyalások alapja továbbra is az a hároméves megállapodás, amely 2021-ben jött létre, melyben 2021-ben négy, 2022-ben kilenc, 2023-ban pedig két százalékos alapbérfejlesztésről egyeztek meg. Csakhogy örülhetünk, ha jövőre 10 százalék alatt lesz az infláció, 2022-ben már biztosan nem ússzuk meg.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke a lap kérdésére elmondta, hogy a 100 ezer forintos rezsitámogatással kapcsolatos tárgyalások még folyamatban vannak, és a szakszervezet célja továbbra is az, hogy további kifizetést tudjon kiharcolni a munkavállalók számára. A rezsitámogatástól független százezer forintos jutattásról már sikerült megállapodni, melyet a decemberi fizetésekkel együtt küldenek majd ki a dolgozóknak, és a juttatást lehet SZÉP-kártyára kérni, ami magasabb nettó értéket jelent.

A postai keresetek a nemzetgazdasági átlaghoz képest jelentős lemaradás leküzdése a szakszervezet feladata Tóth Zsuzsanna szerint. A bérek reálértékének csökkenése idén még nem jelentős probléma a Postánál, jövőre viszont már komolyan felmerül ennek a kockázata, és a hároméves megállapodás első éve sem segített ehhez a célhoz közelebb jutni. A szakszervezet szerint a bérhelyzet összefüggésben van az állománycsökkenéssel is, ami különösen a logisztikai és a kézbesítési területen nehezíti meg a cégnél maradók munkáját, hiszen jóval kevesebb embernek kell ugyanannyi feladatot elvégeznie.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, posta, szakszervezet, munkavállaló, drágulás, infláció, magyar posta, bérek, dolgozó,