Szomorú statisztika: ezeken a magyar munkahelyeken történt a legtöbb halálos baleset 2021-ben

Pénzcentrum2022. április 13. 10:04

Régen vesztették annyian életüket munkavégzés közben, mint tavaly: 2021-ben 84 magyar dolgozó hunyt el, 30-an pedig súlyosan megsérültek munka közben. Kiderült, hogy arányaiban a legtöbb halálos baleset az építőiparban történt.

2015 óta nem vesztették annyian életüket munkavégzés közben, mint 2021-ben, a 84 elhunyt dolgozó csaknem harmadával több halálos áldozatot jelent 2020-hoz képest, és ugyanennyivel nőtt meg a súlyos csonkulásos balesetet szenvedők száma is, ami 30 embert érintett tavaly - írta a Népszava az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkavédelmi irányítási főosztálynak adatsora alapján.

Hozzátették, az előző évhez mért jelentős növekedés részben betudható annak, hogy a Covid-járvány miatti kényszerszünetek 2020-ban a munkahelyi balesetek esélyét is csökkenthették, de az adatok nem csak a Covid–19 első évéhez képest mutat romló tendenciát.

A halálos balesetek harmada az építőiparban történt: tavaly 28 építőipari munkás halt meg az építkezéseken. A Covid első éve arányaiban még rosszabbul alakult: a 64 halálos áldozatból 27 dolgozott az építőiparban.

Címkék:
hrcentrum, járvány, építőipar, koronavírus, dolgozó, munkahelyi baleset, sérülés, halálos baleset, itm, balesetek, covid,