Ezek a legalulfizetettebb szakmák most itthon: mégis, ki tud ennyiből megélni?

Pénzcentrum2022. április 5. 11:07

Frissítette foglalkozás szintű keresetstatisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), így pontosan tudjuk, mely szakmákban mennyit kerestek Magyarországon 2021-ben. Összesen 90 olyan foglalkozás van a listában, ahol a bruttó kereset nem éri el a 300 ezer forintot, ezek közül válogattuk ki most azokat, melyekről sosem gondoltuk volna, hogy felkerülhetnek egy ilyen listára.

Nemrég frissítette foglalkozás szintű keresetstatisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal, így megtudhattuk, mennyi volt az egyes szakmákban dolgozók átlagkeresete három egymást követő évben, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben. Az NFSZ, azaz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat korábban évről évre közölte, mely szakmákban miképp alakulnak az átlagbérek, ám egy ideje ez az adatközlés leállt, helyette a KSH által kiadott nemzetgazdasági ágakra lebontott bruttó, illetve nettó fizetések összegét tudtuk vizsgálni. De tavaly ősszel ez megváltozott, így ismét sokkal több adathoz juthat hozzá az érdeklődő.

Korábban több alkalommal is foglalkoztunk már friss statisztikai adatok kapcsán a keresetekkel, a legrosszabbul fizetett szakmákról ebben a cikkben, a túlfizetett magyarok ranglistájáról pedig itt írtunk. De ezeken kívül érdemes megvizsgálni, melyek azok a foglalkozások, ahol meglepően keveset keresnek, és érdemes annak is utánanézni, mi lehet ennek az oka.

A KSH adatsorában 90 olyan FEOR kóddal rendelkező foglalkozás van, melyben a bruttó átlagkereset nem éri el a 300 ezer forintot, melynek durván számolva, kedvezmények nélkül a nettója 199 ezer forint. Persze ez az összeg mást jelent a fővárosban, mást egy megyeszékhelyen és mást egy vidéki kisvárosban, de sehol sem számít kiemelkedően jó fizetésnek.

Meglepően keveset keresnek a fogtechnikusok, bruttó 253 016 forintot, és 2019-ben 20 ezerrel kevesebbet vittek haza. Ez persze csak az átlag, és a valóságban ennél nyilván több a keresete egy a jó szakembernek, hiszen óriási szükség van a munkájukra. (Gondoljunk csak bele nő az átlagéletkor, a fogaink pedig jellemzően nem képesek lépést tartani ezzel, fogpótlásra egyre nagyobb az igény, nem is beszélve a hazánkba érkező fogturistákról.

A legrosszabbul keresők listáját tovább böngészve feltűnő, hogy egy jelentős részük a turizmus-vendéglátás nemzetgazdasági ágban dolgozik:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Konyhai kisegítő br. 203 791 forint (nettó 135 521 forint)
  • Hordár, csomagkihordó br. 221 984 forint (nettó 147 619 forint)
  • Pultos br. 233 167 forint (nettó 155 056 forint)
  • Pincér br. 252 379 forint (nettó 167 832 forint)
  • Cukrász br. 254 568 forint (nettó 169 287 forint)
  • Szakács br. 266 476 (nettó 177 206 forint)
  • Vendéglős br. 269 116 (nettó 178 962)

A valóságban sok esetben azonban nem ennyit keresnek a vendéglátásban dolgozók, hiszen köztudott, hogy a hazai szálláspiac, de főként a vendéglátóipar erősen a szürkegazdaságban mozog. Persze az is igaz, hogy a turizmus-vendéglátás volt az első szektor, amit elkaszált a covid, ugyanakkor az oltások elérhetősége után 2021 nyarára már nagyjából helyreállt a szektor, és ismét rengeteg embert kerestek, akár szezonálisan is.

Loading...

Tipikus diákmunkák        

Tipikusan alulfizetett munkakörök még a diákmunkák, három ilyet is találunk a listában egy lakossági kérdező, összeíró br. 238 421 forintot visz haza, a fentebb már említett pultos is tipikus diákmunka, ahogy a gyorséttermi eladó is, ők bruttó 270 592 forintot keresnek. A nettót esetükben sokszor másképp számolják ki, hiszen 25 év alatt január 1-től a fiatalok nem fizetnek szja-t, valamint ritka az a diák, aki tanulás mellett heti 40 órát tud dolgozni.

A legnagyobb meglepetés

A legrosszabbul fizetett szakmák közé befért a tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr, ami szintén nagyon meglepő, már csak azért is, mert köztudott, nagy a hiány sofőrökből. Mi is több alkalommal beszámoltunk arról, hogy szinte csillagászati összegekért keresik őket már az áruházláncok is. A bruttó 277 932 forintos fizetés, ami nettó 184 824 forint, nem tűnik reálisnak.

Címkék:
fizetés, forint, turizmus, ksh, foglalkozás, bruttó, nettó, átlagbér, pultos, szakmák, szektor,