10-ből 4-en durván pesszimisták: ők ezért biztos nem váltanának állást

Pénzcentrum2021. szeptember 16. 13:32

A munkájukat elveszítő fiatalok 37 százaléka a járvány miatt vált állástalanná. Bár 17 százalék azóta már talált állást, 20 százalék még keresi magának az új pozíciót.

Sok fiatal számára gondot okozott a járvány: 37 százalékuk veszítette el az állását a pandémia miatt – derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves jelenleg vagy állásban lévő vagy munkanélküli fiatalok körében vizsgálta a koronavírus-járvány hatásait.

Több táborra szakadtaka fiatalok

A munkájukat a járvány miatt elvesztő fiatalok két táborra szakadtak. A megkérdezett fiatalok 17 százaléka talált magának új munkahelyet az előző elvesztése után. Budapesten voltak a legnagyobb arányban azok, akiknek sikerült az elveszített állásuk helyett újat találni (33 százalék a 17 százalékos átlaggal szemben). 20 százalékuk viszont azóta még nem tudott elhelyezkedni.

A kutatás szerint a fiatalok közel felét, 46 százalékát nem érintette a járvány, ők ugyanott dolgoznak, mint a pandémia magyarországi megjelenése előtt. 9 százalékos azoknak az aránya, akik saját döntésből fakadóan váltottak munkahelyet, míg 7 százaléluk a járvány előtt és után sem volt állásban.

A felmérés szerint a jelenleg aktív kereső fiatalok véleménye megosztott egy esetleges állásváltás kapcsán. A megkérdezettek 28 százaléka szerint könnyű lenne újra elhelyezkedni, az ő optimizmusukat táplálja, hogy bár még vannak bizonytalanságok a járvány miatt a gazdaságban, de megindult a kilábalás, ezért több szektorban megjelent a pandémia előtti munkaerőhiány. 29 százalék nem foglalt állást, szerintük se könnyűnek, se nehéznek nem mondható az álláskeresés. A többség azonban pesszimista: több mint 10-ből 4 fiatal dolgozó, a megkérdezettek 43 százaléka szerint nehéz lenne állást változtatni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Elégedettek vs. elégedetlenek

Jelentős azoknak az aránya is, akik külföldi munkát vállalnának, 37 százalékuknál van ez a forgatókönyv a napirenden, ami kiemelkedő érték a felmérés több mint 8 éves történetében, legutóbb 2017-ben volt ilyen magas a határon túli munkát fontolgatók aránya.

Ebben a magas arányban szerepet kaphat az is, hogy a dolgozó fiatalok között sokan vannak, akik nem igazán elégedettek azzal, amit csinálnak. Mindössze 43 százalékuk szereti a munkáját, ez pedig alacsony értéknek számít, a felmérés történetében inkább 50 százalék körüli eredmény volt a jellemző. A dolgozó fiatalok 34 százaléka semlegesen értékeli a munkáját, 23 százalékuk viszont nincs oda érte.

Címkék:
K&H, járvány, álláskeresés, felmérés, dolgozó, fiatalok, álláskereső, pandémia, járványhelyzet,