A garantált bérminimum emelése kétszer annyi magyart érinthet, mint a minimálbéré

Pénzcentrum2021. február 15. 21:51

Általában a minimálbér kerül előtérbe az éves bérmegállapodások kapcsán, azonban a Prohuman becslése szerint Magyarországon jelenleg a garantált bérminimum nagyjából kétszer annyi ember pénztárcáját érintheti közvetlenül, mint a minimálbér. 

A tavalyi havi 210 600 forintról a garantált bérminimum idén február 1-jétől teljes munkaidő esetén 219 000 forintra emelkedett. A 2020-as minimálbér pedig havi 161 000 forintról szintén teljes munkaidő esetén 167 400 forintra nőtt. Az első olvasatra csekély mértékű emelés a Prohuman szakemberei szerint így is nagy eredmény, hiszen az elmúlt év extrém hatásainak ellenére is sikerült megállapodni egy érezhető előrelépésben. Mindez azt is jelenti, hogy nem tört meg az a folyamat, hogy az alacsony bérszinten dolgozók bére is évről-évre gyarapodik.

Fontos üzenet, hogy a járványhelyzet ellenére is emelkednek a bérek

A munkaadónak akkor kell alkalmaznia a garantált bérminimumot, ha az adott munkakör betöltése legalább középfokú végzettséghez kötött. A minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimum fontos, mert tömegeket érint közvetlenül, elsősorban a termelő szektorban

- mondta el Juhász Csongor, a piacvezető Prohuman munkaerőkölcsönző és HR szolgáltató vállalat ügyvezetője.

Bár a munkaadói igények és a munkaerőpiac nagyon dinamikusan változik, elmondható, hogy a munkaerőkölcsönzés keretében dolgozók közel 50%-át érinti közvetlenül a minimálbér és a garantált bérminimum jelenlegi emelése. Fontos üzenet a munkavállalók felé, hogy a járványhelyzet okozta extrém visszaesés ellenére is biztosítanak béremelést a munkaadók. Mindez azt is mutatja, hogy a munkáltatók és a szakszervezeti érdekképviseletek számára továbbra is fontos a bérfelzárkóztatás ügye, amelyet a kormányzat is szorgalmaz

- emelte ki. A szakember hozzátette: a bérminimum emelése sok más folyamatot is érint. "A garantált bérminimum - és minimálbér - emelése amellett, hogy segíthet egyes szektorokban a munkaerő megtartásában és kézzel fogható segítséget jelent sok családnak, közvetett hatásként azt is meg kell említenünk, hogy számos nagyvállalat esetében a bevett gyakorlat szerint a kötelező bérminimum adja az éves bérfejlesztés alapját. Vagyis a munkáltatók egy része a magasabb bérkategóriában dolgozó munkavállalók esetében is figyelembe veszik a 4%-os emelési mértéket a bérek fejlesztésének tervezésénél. A tapasztalat azt mutatja, hogy a bérminimum szintje szinte mindig hatással van a bérskála magasabb szintjeire is, vagyis továbbgyűrűző hatásról beszélhetünk" - tette hozzá Juhász Csongor. A minimálbér emelkedése a havi béren kívül hatással van számos egyéb juttatásra is, többek között összegnövekedést eredményez a GYED, nagyszülői GYED, diplomás GYED, táppénz, álláskeresési járadék esetében is.

Garantált bérminimum: a szakmunka minimálbére

A garantált bérminimumra való jogosultsághoz a két feltételnek kell egyszerre megfelelni. Az egyik az, hogy a munkavállalónak rendelkeznie kell legalább középfokú végzettséggel, szakképzettséggel, a másik feltétel pedig az, hogy a munkakör betöltésének feltétele a képzettség megléte. Azokat a munkavállalókat érinti tehát, akik legalább középfokú végzettséggel olyan munkakörben helyezkednek el, amely legalább középfokú végzettséget igényel.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, minimálbér, béremelés, nagyvállalat, garantált bérminimum, diplomás gyed, álláskeresési járadék, minimálbér emelés, munkaerő megtartás, nagyszülői gyed, szolgáltató szektor, minimálbér 2020, munkaerőkölcsönzés,