A Mekiben is többet adnak: ilyen órabérért güriznek a fiatal egyetemi oktatók

Pénzcentrum2021. február 11. 08:31

Nagyon kevés pénzért dolgoznak a fiatal egyetemi oktatók: a szakszervezet szerint ez több intézményben is gondot jelenthet a következő években, hiszen sok idős tanár megy majd nyugdíjba, utánpótlás pedig nincs. Kiderült, hogy nemcsak a versenyszféra, de az általános- és középiskolák is elszívják a fiatal oktatókat, ugyanis még ott is magasabbak a fizetések.

800 forintot keres óránként nyelvvizsgával, mesterszakos diplomával, folyamatban lévő vagy lezárt doktori tanulmányokkal egy egyetemi tanársegéd. Az Eduline cikke szerint ez nemcsak a diplomások átlagos órabérétől marad el, ennél nyaranta még diákmunkásként is többet lehet keresni. A szakszervezeti vezető szerint a nettó 147 ezer forintos tanársegédi fizetés ellenére az elvárások nagyok.

Kutatnak és publikálnak, hallgatókat oktatnak, szakdolgozati témavezetők. Kis túlzással ők dolgoznak a legtöbbet az egyetemi oktatásban, miközben ezzel a fizetéssel még banki hitelt sem tudnak felvenni, annyira alacsony a bevételük

- mondta az Eduline-nak Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke. A szervezet sokadjára hívja fel a figyelmet arra: siralmas bérekért dolgoznak azok a kutatók és oktatók, akiktől a magyar egyetemek világrangsorbeli helyezéseinek javítását várja a kormány.

Béremelés nélkül Dráviczki Sándor szerint néhány éven belül komoly problémák lehetnek a felsőoktatásban, nem véletlen, hogy több intézmény akkreditációs jelentése is kitér az oktatók korfájára. Az ugyanis egy fordított piramishoz hasonlít, nagyon magas az idős dolgozók aránya, tehát néhány éven belül sokan mennek nyugdíjba, és nincs utánpótlás.

A fiatal oktatók és kutatók egy részét elszívja a versenyszféra - ezzel főként a mérnöki és az informatikai képzéseket indító karoknak kell megküzdeniük -, míg másokra külföldi kutató- és felsőoktatási intézmények csapnak le.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Még az általános és a középiskolák is konkurenciát jelentenek a felsőoktatásnak, hiába alacsonyak a tanári bérek.

Ugyanis egy hat-nyolc éve a pályán lévő, MA- vagy MSc-diplomás tanár bruttó 264 ezer forintos fizetéssel számolhat, míg egy egyetemi tanársegéd ennél kevesebbel, bruttó 205-222 ezer forinttal. Az egyetemi pályát választó fiatal oktatók-kutatók ráadásul kellemetlen meglepetéssel szembesülnek, amikor befejezik a doktori képzést, és főállású oktatóként kezdenek dolgozni:

nettó fizetésük összege majdnem harmincezer forinttal alacsonyabb, mint az államilag finanszírozott doktori képzés második két évében kapott 180 ezer forintos havi ösztöndíj.

Az 1500 forintos "álomhatárt" az órabéreknél csak az egyetemi docensek és az egyetemi tanárok érik el, míg a KSH által novemberben mért bruttó 438 200 forintos átlagbért csak a habilitált egyetemi docensek érik el (a habilitálás a PhD tudományos fokozatot követő cím megszerzése), nekik a bruttó bérük 471 240 forint. A legmagasabb fizetéssel a nemzetközileg is kiemelkedő tudományos teljesítményű, több évtizede kutató és oktató professzorok számolhatnak, a bruttó 587 ezres bér nettó összege adókedvezmény nélkül így is alig haladja meg a 390 ezer forintot.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, egyetem, versenyszféra, tanári fizetés, mák nyugdíj,